Eltűntek a MüPa fényei
Hetek óta csak fehérrel világítják meg a Művészetek Palotáját - írja az Urbanista blog.
Hetek óta csak fehérrel világítják meg a Művészetek Palotáját - írja az Urbanista blog.
hvg.hu
Ötszázmillió forintot meghaladó vagyoncsökkenést eredményezhetett a BKV-nál egy 2008-as ingatlanértékesítés, amely miatt büntetőfeljelentést tesz a közlekedési cég igazgatósága – értesült a Népszava.
MTI
MTI
Népszava
Az arra jogosultak február 15-éig pályázhatnak arra, hogy bérlői legyenek az ócsai szociális lakópark egyik lakásának, a döntést március 25-én hozza meg az arra jogosult bizottság - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
MTI
Egyre többet engednek az eladók a meghirdetett árból a lakáspiacon, országos átlagban az engedmény tavaly az első háromnegyed év adatai alapján 13 százalék volt, egy százalékponttal több, mint egy évvel korábban – írja a Népszava.
MTI
Több mint 3,8 milliárd forint pályázati pénzt nyert el a józsefvárosi önkormányzat a Magdolna negyed szociális városrehabilitációjának folytatására.
MTI
2013-tól az 50 négyzetméter alatti épületek el- és bérbeadásakor is kötelezővé válik az energetikai tanusítás, vagyis a lakcímke készíttetése. A most megjelent kormányrendelet azonban az állami épületekkel kapcsolatos regulákon is szigorít.
hvg.hu
Az Otthon centrum szerint jövőre is stagnálni fog a lakáspiacon a forgalom, az adásvételek jelentős részét továbbra is a használtlakások értékesítése adja majd.
MTI
Debrecen belvárosának funkcióbővítő rehabilitációjára nyert több mint 2,2 milliárd forint uniós támogatást a város önkormányzata, így összesen 2,5 milliárdot költhet a fejlesztésre. A program a nyáron lezárult belváros-fejlesztési projekt második üteme lesz. Tovább építik a belvárosi nyugati tehermentesítő kiskörutat, felújítják a városháza épületét és az egyik belvárosi parkot is - mondta Pajna Zoltán alpolgármester csütörtökön.
MTI
Az északolasz Piemonte dombjain készül kastélyt vásárolni Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója - értesült az olasz sajtó.
MTI
Rekordmennyiségű vállalat szűnt meg 2012 novemberében az építőiparban. Egyetlen hónap leforgása alatt 707 cég szűnt meg az ágazatban – ilyesmire korábban soha nem volt példa. A legtöbb megszűnést, szám szerint 490-et, 2011 decemberében regisztrálta az Opten céginformációs szolgáltató. A felszámolások és végelszámolások száma eközben a törvénymódosítások miatt csökken.
hvg.hu
Tovább nőttek az amerikai lakóingatlan-árak októberben éves szinten, de minimálisan csökkentek havi összevetésben.
MTI
A Telenor modern, hatékony, ugyanakkor barátságossá varázsolt székházába és a K&H csoport egészen új központjába is bepillanthattak az RTL Klub műsorának nézői.
hvg.hu
Döntött a kormány, megépülhet az 50 méteres uszoda a Tüskecsarnok mellé - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő a helyszínen tartott pénteki sajtótájékoztatón.
MTI
A kínaiak egy az egyben lekoppintották a svéd IKEA áruházat azzal együtt, hogy a skandináv lakberendezési lánc Kínában is jelen van.
hvg.hu
unknown
A régóta hátralékos, szociálisan rászoruló hitelesek számára, akik már egyáltalán nem tudják fizetni a hitelüket, az állam létrehozta a Nemzeti Eszközkezelőt. Ennek szabályozása a múlt héten változott, ezért összefoglaljuk, kinek és hogyan segíthet ez a lehetőség.
hvg.hu
Ázsiai nagyvárosok uralják a világ legdrágább irodapiaci rangsorában a legmagasabb pozíciókat: a listavezető Hongkong belvárosa után még öt ázsiai pénzügyi központ szerepel a legdrágább tíz között.
MTI
Az ázsiai és csendes-óceáni térség dominanciája a világ 10 legdrágább irodapiacának listáján továbbra is megmozdíthatatlan: az első helyezett Hong Kong belvárosa, és a 3-7. helyet is ázsiai nagyvárosok uralják. A legnagyobb éves drágulás San Franciscóban következett be, ahol a fejlődő technológiai szektor kereslete 36,4 százalékkal emelte a költségeket. Budapest a 102. helyen sorjázik.
hvg.hu
A jelentkezési határidő meghosszabbítása önmagában nem elégséges – derül ki egy felmérésből. A válaszadók a több idő mellett még további tájékoztatást igényelnének a konstrukcióval kapcsolatban, emellett aki akart, az eddig is tudott csatlakozni. Az árfolyamgáttal szembeni ellenérzések ugyanakkor enyhülni tűnnek.
hvg.hu
Bár a KSH adatai szerint az év első tíz hónapjában 8 százalékkal nőtt a szállodai vendégéjszakák száma, a négycsillagos kategóriában kiugró, több mint 17 százalékos növekedés volt, a szállodapiaci fejlesztők egyelőre mégis kivárnak, alig indul új fejlesztés az országban - állapítja meg a BDO Magyarország elemzése.
MTI