Új pláza várja a nyaraló magyarokat Burgaszban
Új bevásárlóközpont nyílt a bolgár tengerpart egyik gyöngyszemében, Burgaszban. A nyaraló magyarokra is számítanak.
Új bevásárlóközpont nyílt a bolgár tengerpart egyik gyöngyszemében, Burgaszban. A nyaraló magyarokra is számítanak.
hvg.hu
Tatabányán egy korábbi bányász kolónia helyén 5,5 hektáros területet vásárolt meg az önkormányzattól nettó 97 millió forintért a VDV-Contact Kft. és 6.000 négyzetméteres raktárházat építését tervezi a területen - mondta el a cég vezetője az MTI-nek szerdán.
MTI
Az első osztályú európai irodák bérleti díja átlagosan 0,3 százalékkal apadt 2012 első negyedévében. Brüsszelben kerek öt százalékkal estek az árak.
hvg.hu
Akár már az idén ősszel megnyílhat a Rác fürdő és a mellé épült új szálloda, miután a több mint másfél éve teljesen kész és azóta üresen álló komplexum ügyében hétfőn megállapodás született a magánbefektetők és a főváros között - írta a Napi Gazdaság szerdán.
MTI
A Blikk szerint Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök vélhetően jelezte Orbán Viktornál, hogy igényt tart állami villára, az államfőváltás intézményi beruházásaira elkülönített 150 milliós forintos összeg ugyanis a lap szerint ennek kiadását takarhatja.
hvg.hu
Az építési törvény módosítási tervezete bevezeti az értéknövekedési hozzájárulást, amit lényegében adóként fizetne meg az ingatlantulajdonos, de csak akkor, ha értékesíti a házát, telkét - a tervezet a kormány honlapján jelent meg.
MTI
Hihetetlennek tűnő, szuper kedvezményes jelzálog-hitelezési program indult május 15-től Ukrajnában. Tizenöt évre szól, mindössze háromszázalékos kamatot kell fizetni a lakásvásárlóknak, de nagyon sok a kitétel.
hvg.hu
Finta Sándor építészt, a Kortárs Építészeti Központ elnökét nevezte ki Budapest főépítészének Tarlós István főpolgármester kedden - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
MTI
Öt és fél év múlva már új metrón lehet bejutni Bukarest belvárosába a helyi nemzetközi repülőtérről.
hvg.hu
Hargita megye háztartásainak mintegy felét láthatná el árammal az a napelem park, amelyet Gyergyószárhegy határába tervez egy befektető.
MTI
Támogatást kaphatnak örökbefogadó családok az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális államtitkársága és az OTP Bank között kedden aláírt megállapodás értelmében. A pénzintézet vállalta azt is, hogy a kiskorúak és a gondnokság alatt állók betéteinek kezelésére értékálló számlát biztosít.
MTI
Kínában megint rekordot állítanak fel: három hét alatt építenek fel egy háromemeletes üzemi étkezdének és irodáknak helyet adó házat.
hvg.hu
Szlovákiában kezdett hatalmas raktárberuházásba a ProLogis. A nálunk is jelen lévő vállalat új térségi beruházásokra készülhet.
hvg.hu
Diákétkeztetési központként, illetve diák- és tömegsport centrumként kívánja hasznosítani Eger azokat a volt honvédségi ingatlanokat, amelyek egy kormányhatározat nyomán kerülhetnek az önkormányzat birtokába - tájékoztatott a polgármesteri hivatal médiareferense kedden.
MTI
Hamarosan a kormány elé terjesztik a Ferencváros új stadionjának terveit, míg 2017-re fejeződhet be a magyar szellemi teljesítményeket bemutató múzeum megépítése - mondta Fürjes Balázs kormánybiztos az InfoRádió Aréna című műsorában. A Rubik-kockára emlékeztető múzeumépületre nemzetközi pályázatot írnak majd ki.
hvg.hu
Szentpétervár polgármesteri hivatala határozatban szüntette meg a TriGranit vállalatcsoporttal tavaly kötött szerződését, amely szerint a magyar vállalat kulturális központot épített volna az orosz városban.
MTI
Csődeljárás keretében próbálja rendezni adósságát a zalaegerszegi Zala Park bevásárlóközpont üzemeltetője, amely ellen a Strabag Zrt. nyújtott be végrehajtási kérelmet - közölte a vagyonfelügyelettel megbízott Agreement Kft. az MTI érdeklődésére hétfőn.
MTI
Most érdemes lekötni az ősztől szükséges bérlakást. Jó tanácsaink!
hvg.hu
Dunald Trump partnerséget kötött egy grúziai óriási ingatlanberuházás helyi főnökével. És eladta saját nevét is a siker érdekében.
hvg.hu
Alig fél év alatt került ki a megtelt tábla a Szegedi Vállalkozói Inkubátorházra. A beruházást a fővárosi „B” kategóriás iroda- és ipari ingatlanpiacon működő Indotek Csoport végezte jelentős uniós forrást igénybe véve.
hvg.hu