Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója szerint a "jelzáloglevél-kibocsátás meglevő rendszerének megváltoztatása...
Az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója szerint a "jelzáloglevél-kibocsátás meglevő rendszerének megváltoztatása jelenleg nem időszerű." Gyuris Dániel, aki egyúttal a Magyar Jelzálogbank Egyesület elnökségi tagja is, azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a lakossági hitelnyújtás élénkítéséhez az MNB egy univerzális jelzáloglevél-vásárlási program elindításával próbál hozzájárulni.
Gyuris Dániel kiemelte: a 2010 novemberében publikált stabilitási jelentésében az MNB úgy foglalt állást, hogy a "jelzáloglevél-kibocsátás meglevő rendszerének megváltoztatása jelenleg nem időszerű." Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett arra: a jegybank akkor - 2010 novemberében - ennek fő indokaként azt nevesítette, hogy a hitelkereslet és a hitelezési aktivitás csökkenő tendenciái alacsony jelzáloglevél kibocsátási volument vetítettek előre.
"A tények az akkori előrejelzéseknél is alacsonyabb szintű aktivitást mutatnak, így az akkor levont következtetés most is helytálló" - emelte ki Gyuris Dániel.
Az MNB a jegybanki honlapon szerdán közzétette: a jegybank álláspontja, hogy Magyarországon az univerzális jelzáloglevél-kibocsátói struktúra hozzájárulhat egy hatékonyabb jelzáloglevél-piac kialakulásához. A modellváltásból fakadó előnyök azonban csak megfelelő kibocsátási potenciál és hajlandóság megléte esetén érhetők el.
Ezért a 2010. évi jegybanki program tapasztalatai alapján az MNB a forint jelzáloghitelezéshez kapcsolódó banki forrásbevonást akkor tudja elsődleges piaci vásárlásokkal hatékonyan támogatni, amennyiben a kormánnyal egyetértésben kidolgozott jogszabály-módosítási javaslatot az Országgyűlés jóváhagyja - olvasható az MNB szerdán kiadott közleményében.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.