Tetszett a cikk?

Miközben a hazai motorkerékpár-piac feléledt a tetszhalálból, s idén már több mint tízezer új kétkerekűt fognak eladni, maguk a motorosok is öntudatra ébrednek. Erre utal, hogy a Magyar Autóklub nyomdokain megalakították érdekvédelmi szervezetüket a Magyar Motorsport Szövetség keretein belül. Ön szerint van-e jövője egy efféle motoros-szervezetnek a nagy márkaklubok árnyékában?

A hazai motorkerékpár-piac egészen a kilencvenes évek végéig pangott, alapvetően azért, mert a bankok a magas kockázatra hivatkozva nem voltak hajlandók a részletvásárlást finanszírozni. Amióta azonban néhány nagyobb pénzintézet is beszállt az üzletbe, s mind változatosabb hitelkonstrukciók jelentek meg, az eladások látványosan fellendültek. Az elmúlt három év tapasztalatai alapján a piac ismerői azt jósolják, hogy hasonló, vagy még meredekebben emelkedő boomnak leszünk a tanúi, mint amit az autópiac néhány évvel korábban már átélt. Átlagosan hatvan százalékos éves forgalombővülés tapasztalható (tavaly összesen 8235 új motorkerékpárt értékesítettek), amit szakértők a városi közlekedési helyzet tarthatatlanságával, valamint az életszínvonal érzékelhető emelkedésével magyaráznak.
Több tízezren tehát már viszonylag új motorokat használnak, de - különösen vidéken - még mindig rengeteg öregedő motorkerékpár és moped van forgalomban. Az új gépeket vásárlók között három jól azonosítható réteg jelenik meg a piacon. A kisebb motorokat főként a friss jogosítvánnyal rendelkezők és a fiatalok keresik, míg ennél sokkal népesebb a nosztalgiázók köre. Azoké, akik korábban már motoroztak, és most anyagilag megerősödve újra nyeregbe szálltak. A harmadik csoportot azok alkotják, akik munkájuk során használják a bájkokat. Bármelyik csoportját nézzük is a magyar motoros társadalomnak, egy dologban nincs különbség közöttük: érdekképviseletük megoldatlan.
Míg egy autós, ha bárhol lerobban, kihívhatja a sárga angyalt, ha pedig jogvitába keveredik, jó esetben mögé áll az Autóklub. Ha nyaralni akar, üdülőhelyekre telepített lakókocsikat igényelhet, a külföldi utazás biztonságát szolgáló hitellevelet válthat, az autóját levizsgáztathatja a klub saját szervizében, sőt újabban olcsó benzint is tankolhat a Klub Petrol állomásain. A motorosok egyelőre semmi ilyenre nem számíthatnak, mert - ahogy mondani szokás - nem szervezték meg magukat. Ebben biztosan jelentős szerepet játszott a motorozás hosszú évekig tartó hanyatlása, s így az is, hogy a csóró motorosoknak szolgáltatásokat nyújtani nem lett volna nagy üzlet. Az érdekvédelmi szervezetek szolgáltatásait ugyanis valamiből finanszírozni kell, s erre önmagában aligha elegendő a tagdíj, a klubnak bevételt is kell termelni. Ezzel magyarázható, hogy több kósza magánkezdeményezés is megbukott már, hiszen ha a célok világosak voltak is, az üzleti működés nem ment. Végül az hozott változást, hogy a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) és a hozzá tartozó több mint ezer hardcore motoros is az ügy mellé állt.
A MAMS hitelessé tette a szervezetet a motorostársadalom és a potenciális üzleti partnerek előtt, továbbá, szállította a nemzetközi kapcsolatokat is. Az induláshoz a Hungaroring Sport Rt. szintén hozzájárult 20 millió forinttal, hiszen az egyetlen magyar nemzetközi versenypályát üzemeltető társaság régi célja, hogy a hazai autós-motoros élet egyik állandóan nyüzsgő gócpotjává váljon, ami igen jót tenne az üzletmenetnek. A MAMS-on belül tavasszal megalakított Motoros Klubnak már több mint ezer tagja van, s a szervezők arra számítanak, hogy az év végéig elérik az ötezres, jövőre pedig a tízezres tagságot. Ha ez sikerül, akkor a távlati célként megjelölt ötvenezres tagsági szám sem elképzelhetetlen. "Bevétel nélkül nem lehet klubot működni" – szögezte le Tóth Balázs, a klub vezetője. "Ezért indítottuk el klubkártya-rendszerünket." A klubba belépők a tagdíj fejében chipkártyát kapnak, amely – például benzinkutaknál, alkatrész-kereskedésekben, járműszalonokban – sokféle kedvezményes vásárlásra is jogosít. A chipkártya-rendszer lehetőségeit felhasználva a klub értékes kereskedelmi információkhoz juttathatja üzleti partnereit, a kedvezmények fejében. Mivel a kártyaszolgáltatással kombinált tagdíjfizetés vonzó, a klub is jelentős és növekvő bevételhez jut.
"Nincs a motorosok számára szezonális autópálya-matrica, pedig ők télen szinte soha sincsenek kint az utakon. Megküzdünk érte, hogy a motoros életvédelmi eszközök árából tűnjön el az áfa. Hiányzik a motorozással kapcsolatos idegenforgalmi koncepció is, ami pedig nagyon fontos volna a túrázás infrastruktúrájának megteremtéséhez" – villantotta fel néhány, lobbizással elérendő céljukat Tóth Balázs. Addig is az első kanyarban nekilátnak a jogsegély- és assistance-szolgáltatás megszervezésének.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Új tarifákat jelentett be a Telekom

Új tarifákat jelentett be a Telekom

Májusban már kezdtek használt autókat nézegetni a magyarok

Májusban már kezdtek használt autókat nézegetni a magyarok

Kapával kaszaboltak össze egy macskát Érsekvadkerten

Kapával kaszaboltak össze egy macskát Érsekvadkerten