Mádl Ferenc köztársasági elnök aláírta a közoktatási törvényt. Az Országgyűlés június 23-án módosította a jogszabályt, amelyet az ellenzéki pártok, valamint a szakmai érdekképviseletek közül a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is kifogásolt. Az államfőnek keddig kellett eldöntenie, hogy aláírja, normakontrollra az Alkotmánybírósághoz utalja, vagy újratárgyalásra visszaküldi az Országgyűlésnek a közoktatási törvény módosítását.

A közoktatási törvény módosításával az általános iskola első három évében buktatni csak a szülők beleegyezésével lehet majd, a középiskolák nulladik évfolyamán nyelvi előkészítő osztályok indulhatnak jövő szeptembertől, bevezetik a pedagógusok titoktartási kötelezettségét és lehetőség nyílik a szakiskolákban is érettségit adó tanulmányokra. A változás részeként 2004-től minden gimnáziumban és szakközépiskolában indulhat nyelvi előkészítő osztály nulladik évfolyamon, amelyben a diákok az időkeret legalább 40 százalékában idegen nyelvet tanulnak.
Az általános iskola első három évben félévkor és tanév végén, valamint negyedik félévkor a jogszabály kötelező szöveges értékelést ír elő. A törvény értelmében a házi feladatot az iskolák szabályozzák saját pedagógiai programjukban. Sok kérdésben, amelyben idáig az iskola egyedül dönthetett, a jövőben ki kell kérnie az iskolaszék vagy a szülők közössége, illetve a diákönkormányzat véleményét. Az iskolák döntési jogköre elsősorban azokban a kérdésekben csorbul, amelyek a szülők pénztárcáját érintik. Ezek közé tartozik a tankönyvek és különböző felszerelések kiválasztása.
A jogszabály rögzíti: 2005-től az egyetemi, főiskolai felvételi alapja a középiskolai kétszintű érettségi lesz, nem kell tehát a diákoknak egy tárgyból két vizsgát tenniük. Az egyetemek és főiskolák az érettségin elért eredmények alapján választják ki azt a jelentkezőt, aki felvételt nyerhet. Az idegen nyelvből tett emelt szintű vizsga – az eredménytől függően – egyben alap-, közép-, vagy speciális esetben felsőfokú nyelvvizsgát is jelent.
A Fidesz korábbi tájékoztatása szerint a közoktatási törvény módosítása nélkülözi a legcsekélyebb társadalmi és szakmai egyetértést is. A PDSZ a köztársasági elnökhöz fordult a közoktatási törvény módosítása miatt, mert úgy ítélte meg, hogy a jogszabály több pontja sérti az alkotmányt. Az érdekvédelmi szervezet korábban közölte, ha az államfő úgy dönt, hogy nem kér normakontrollt és a parlament elé sem utalja vissza a törvényt, a PDSZ fordul közvetlenül az Alkotmánybírósághoz. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Több civilt öltek meg egy szaúdi harci gép lelövése utáni megtorlásban

Több civilt öltek meg egy szaúdi harci gép lelövése utáni megtorlásban

2 millió helyen szivárog a talajból a metán az Északi-sarkon

2 millió helyen szivárog a talajból a metán az Északi-sarkon

„Ha nem akar versenyezni, tűnjön a francba!”

„Ha nem akar versenyezni, tűnjön a francba!”

Így csinálna PC-t a telefonból a Samsung és az LG

Így csinálna PC-t a telefonból a Samsung és az LG

Orbán Viktor: "Riadót kell fújnom" - évértékelő percről percre

Orbán Viktor: "Riadót kell fújnom" - évértékelő percről percre

Konok Tamás: "A láthatatlant akartam láthatóvá tenni"

Konok Tamás: "A láthatatlant akartam láthatóvá tenni"