Mindkét lehetséges miniszterelnök-jelölt kiállt a kormányprogramban foglalt célok megvalósítása mellett az MSZP szerdai budapesti rendkívüli kongresszusán - közölte a zárt ajtók mögött zajló rendezvényről Bozsár Lajos Békés megyei küldött újságírókkal. Gyurcsány többek között az adópolitikára helyezte a hangsúlyt, Kiss Péter főként az Európai Unió kínálta lehetőségeknek szentelte mondanivalóját. A jelölteket hat-hat küldött támogatta kortesbeszédével.



Egyik jelölt sem állt elő hosszú távú kormányzati elképzelésekkel, inkább "az érzelmekre hatottak" - mondta Bozsár Lajos, aki néhány percre jött ki a kongresszusról. Közölte, Gyurcsány Ferenc beszédében a közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdésekre, például az adópolitikára helyezte a hangsúlyt, Kiss Péter főként az Európai Unió kínálta lehetőségeknek szentelte mondanivalóját.



Az újságírók érdeklődésére Bozsár Lajos elmondta, hogy Gyurcsány Ferencre fog szavazni. A küldött arra is kitért, hogy nagy taps köszöntötte Medgyessy Péter távozó miniszterelnöknek a kongresszushoz írt üdvözlő levelét, amit felolvastak a küldötteknek.



A rendkívüli kongresszuson hat-hat szocialista politikus szólalt fel Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc lehetséges miniszterelnök-jelöltek mellett. Nevük elhallgatását kérő kongresszusi küldöttek elmondták, hogy Kiss Péter kancelláriaminiszter mellett Jánosi György, az országos választmány elnöke, Kósa Ferenc országgyűlési képviselő, Szili Katalin, a parlament elnöke, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Tüttő Kata fővárosi képviselő és Szabó Imre, az MSZP Pest megyei elnöke szólalt fel.



Gyurcsány Ferenc sportminiszter mellett Vitányi Iván országgyűlési képviselő, Toller László, a szocialisták Baranya megyei elnöke, Botka László, Szeged polgármestere, Vojnik Mária, az egészségügyi minisztérium politikai államtitkára, Hunvald György VII. kerületi polgármester és Érsek Zsolt hatvani polgármester mondott kortesbeszédet.



(MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Párizsban nyitott új irodát a Netflix

Párizsban nyitott új irodát a Netflix

Világháborús bombát találtak Szolnokon

Világháborús bombát találtak Szolnokon

Erre a sofőrre a rendőrség is csak annyit tudott mondani, hogy "nem semmi"

Erre a sofőrre a rendőrség is csak annyit tudott mondani, hogy "nem semmi"

Mégis vannak amerikai sérültjei a múlt heti iráni légicsapásnak

Mégis vannak amerikai sérültjei a múlt heti iráni légicsapásnak

Igen ritka mélytengeri delfineket mosott partra a víz Ausztráliában, ráadásul kettőt is

Igen ritka mélytengeri delfineket mosott partra a víz Ausztráliában, ráadásul kettőt is

Varázslatosan mutat a visegrádi vár a zúzmarában

Varázslatosan mutat a visegrádi vár a zúzmarában