Kihallgatta a rendőrség a járókeretes hajléktalant felrúgó budapesti fiatalt
Tanúként, mivel életkora miatt nem lehet az eljárás gyanúsítottja.
Tanúként, mivel életkora miatt nem lehet az eljárás gyanúsítottja.
HVG
A Mandiner valótlanul híresztelte, hogy Magyar az Ötkertben nőket zaklatott.
hvg.hu
„Meghallgatjuk egymást, megbeszéljük, megoldást találunk” – fogalmazott a miniszter.
hvg.hu
Az egészségügyi elemző emellett úgy látja, hogy a mentőszolgálat egészen máshogy értelmezi a kiérkezési időt, mint ahogy kellene.
hvg.hu
A férfi az állat holttestét szándékosan olyan helyen hagyta, ahol a nő később rátalált.
HVG
Egy építkezésen bukkantak a veszélyes eszközre.
HVG
A csalók utána egy még nagyobb összeget próbáltak megszerezni tőle, ekkor jött rá, hogy átverték.
hvg.hu
Ő az, aki a helyi katolikus egyházközösség világi elnöke címének visszaszerzését Becse Gergőnek köszönheti.
hvg.hu
A kormányközeli sajtómunkatárs a nevét nem vállalta, azt viszont közölte az Átlátszóval, hogy más CD-tartójába szerinte ugyanúgy nem elegáns belesni, mint ahogyan a hálószobájába sem.
HVG
A legnagyobb hiány a készségtantárgyakat érinti.
hvg.hu
A Fejér megyei rendőrséghez több bejelentés is érkezett egy online áruházhoz fűződő átverések miatt.
HVG
Az egészségügyi államtitkár szerint az OECD-országok közül Magyarország becsüli meg legjobban az orvosait.
hvg.hu
A kétéves kisfiú tavaly áprilisban fulladt meg evés közben, a nevelőanya nem hívott mentőt, hanem lefektette a halott gyermeket, majd betette az autó csomagtartójába, és napokig céltalanul kocsikázott.
hvg.hu
Vádat emeltek ellene, akár 12 évet is kaphat.
hvg.hu
Pénz és propaganda – a Fidesz erre alapozva érte el páratlan választási sikerszériáját. Most viszont kevesebb a forrás, és a fő üzenetek is megkoptak. Ha Orbán Viktor átalakítja a kormányát, épp arra törekszik majd, hogy vezérgondolatot és pénzt teremtsen 2026-os kampányához.
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.
hvg.hu
Vitézy Dávid szerint Lázár János hibás döntéseinek köszönhető mindez.
hvg.hu
Milyen rendszer az, amely aktákat gyűjt minden, számára veszélyes állampolgárról és zsarol mindenkit – tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke.
hvg.hu
Sértő, hogy szakértői kormánya teljesítményét egy hőmérővel próbálja bárki is lekicsinyelni – éreztette Orbán Viktor szombaton. Csakhogy tudja, Magyar Péterrel szemben hiába játssza ki a 2010 előtt minden rosszabb volt típusú magyarázatot. 2026-ban kétszer nyolc évvel kell elszámolnia. A kormányfő az apró dolgok menedzselése helyett ismét a választási ajándékokban hisz.