Szijjártó Péter lemondott a parlamenti mandátumáról, mert a BYD-tól kapott munkát

„Megtisztelő ajánlatot” kapott a volt miniszter, aki emiatt lemondott a mandátumáról, és neve már nem is szerepel a Fidesz-frakció tagjai között. Magyar Péter miniszterelnök úgy reagált: „egyre gyorsuló ütemben folytatódik az egykori állampárt, a Fidesz teljes szétesése”. A lépés a BYD dolgozóit is meglepte, miközben Orbán Viktor a nyár csúcsigazolását emlegette.



Magyar cégek is támadás alatt állnak

A vállalatokat érő kibertámadások harmadában a bank nevében történő telefonhívással verik át a csalók az áldozataikat az OTP Bank friss adatai szerint. Sonjic Lászlóval, az OTP Bank biztonsági vezető tanácsadójával arról beszélgettünk, milyen módszerekkel veszik célba a cégeket a szervezett bűnözői körök és hogyan lehet a leghatékonyabban védekezni ellenük.


Végleg szakított a kormány a Balásy-univerzummal: 150 milliárdnyi keretszerződést bontottak fel a cégekkel

Két óriási, egyenként 75 milliárd forintos, még az Orbán-kormány idején kötött keretszerződést mondott fel Balásy Gyula cégeivel az új kormány. Az ezek részeként kötött egyes rendezvényszervezési szerződésekből már júniusban kiszálltak, emiatt kellett új fővállalkozót találni például az augusztus 20-i nemzeti ünnep rendezésére is.




American Spectator-kommentár: Ha Magyar Péter nagytakarítása átmegy tisztogatásba, akkor azt csinálja, amit Orbán Viktor

Magyarországot lecsúszhat az Erasmus+ programról. Az USA és Irán egyaránt a szakadék szélén táncol a Hormuzi-szorosban. Marco Rubio amerikai külügyminiszter képmutató, de még mindig jobb a nihilista Trumpnál. Európa még mindig nem képes megszabadulni az orosz energiafüggőségtől. Az igazságszolgáltatás már nem tudja, de a francia demokratikus közép még megállíthatja Le Pent. Témák és vélemények a világsajtóból.


Mi kell ahhoz, hogy Magyarország is fintech nagyhatalom legyen?

Kulcsfontosságú, hogy Magyarország erősítse jelenlétét a fintech szektorban a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója szerint. Györffy Balázzsal a magyar startupok előtt álló kihívásokról, a bevált megoldásokról és a mesterséges intelligencia kereskedelemre gyakorolt hatásáról is beszélgettünk.




Sulyok Tamás hosszú haláltusája a Fidesz érdeke

A politikai elit azonnali és folytatólagos cseréjét jelenti a fideszes alaptörvény tizenhetedik módosítása. Bár Sulyok Tamás sorsa van reflektorfényben, az államfő eltávolításának ügye számos érdekes háttérfolyamatra irányítja a figyelmet. Milyen ügyben lehet széthúzás a Fideszben? Mit érdemes észrevenni Gulyás Gergely lemondásában? Elképzelhető, hogy tudatosan állítottak csapdát a focirajongó Orbán Viktornak?