Több mint 33 milliárd forintot hagytunk a közjegyzőknél egy év alatt, csaknem a harmadát ki is vehették nyereségként

Átlagosan nagyjából 40 millió forint volt a közjegyzői irodák nyeresége 2024-ben – derült ki a hivatalos beszámolókból, amelyeket a HVG összesített. A bevételeket tekintve ugyanakkor óriási a szórás: volt, ahol 150-180 millió forintot is kerestek egy év alatt a tulajdonosok, de akadt veszteséges közjegyző is. A Tisza-kormány teljesen átalakítaná a rendszert, a kamara szerint indokolt a jelenlegi díjszabás, és ha jelentősen csökkentenék az árakat, akkor sok közjegyzői iroda a csőd szélére kerülne.



Hamarosan kezdődhet Sulyok Tamás elmozdítása – Newscast

Alkotmánymódosítás jön, ugyanazzal a módszerrel fogják leszedni a köztársasági elnököt, mint a többi állami vezetőt, akik ellenszegülnek Magyar Péter felszólításának – jelentette be a miniszterelnök. Székesfehérváron összeomlott egy ház, uniós joghézagot használhattak ki azok az osztrák bányák, amelyekből azbeszt kerülhetett Magyarországra. Ez a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.