Szívtelen szívhangrendelet és 90 százalékos Budapest-Belgrád vasútvonal – hétfőn ismét összeült az Országgyűlés

Miután valaki az ülésteremben farizeusnak nevezte Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztert, ő visszaszólt: „Ti vagytok a farizeusok!”. Covid, ukrán gabona, Budapest-Belgrád vasútvonal – ment az oda-vissza válaszolgatás a Parlament hétfői ülésén, ahol belengették azt is, hogy a mi hazánkos Toroczkai László vezetheti a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló bizottságot.











Magyar Péter: Módosítjuk az alkotmányt Sulyok Tamás eltávolítása érdekében

A magyar köztársaság nem Sulyok Tamásé – jelentette ki Magyar Péter kormányfő, miután Görög Márta igazságügyi miniszterrel felkereste hétfő reggel a Sándor-palotában a köztársasági elnököt. A miniszterelnök a találkozó utáni sajtótájékoztatón azt mondta: nem a meglévő szabályokkal, hanem új törvények segítségével, alkotmánymódosítással mozdítják el pozíciójából az államfőt. A folyamat körülbelül egy hónapot vesz majd igénybe.