Visszavonták Balog Zoltán ózdi díszpolgári címét
Majdnem négy hónappal a kegyelmi botrány kirobbanása után az ózdi képviselő-testület úgy döntött, hogy Balog Zoltán nem maradhat díszpolgár.
Majdnem négy hónappal a kegyelmi botrány kirobbanása után az ózdi képviselő-testület úgy döntött, hogy Balog Zoltán nem maradhat díszpolgár.
hvg.hu
Elvitelre – a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben, és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten a magyar űrsikerek, az erdélyi mítoszok és az MTK-rajongás nyomába eredünk.
hvg.hu
Az Andrássy út bringasávját nézték buszparkolónak, jó hosszan.
hvg.hu
Minden bő második magyar úgy érzi lenéznek minket az EU-ban a nyugatiak.
hvg.hu
Lehetnek azért záporok, a vasárnap kissé felhős és szeles lesz.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Négy témában vitatkozott négy EP-listavezető az ATV élő műsorában, de sok újdonságot nem mondtak. Donáth Anna megvédte a jogállamisági mechanizmust, Dobrev Klára elmagyarázta, mit is jelent az Európai Egyesült Államok, Le Marietta viccelődés helyett a részvételiség fontosságát hangsúlyozta, Toroczkai László pedig számtalanszor bírálta a szerinte korrupt Ursula von der Leyent, és arra kérte Donáth Annát, hogy „fasisztázás helyett inkább foglalkozzon az európai munkával”. A vitára Magyar Péter és Deutsch Tamás is kapott meghívót, de nem mentek el a stúdióba.
Nem akar menekülni a bombák elől, mint az ukránok? Nem akarja tömegsírban látni a családját, mint a bucsaiak? Nem akar fegyvert adni a gyerekének a kezébe, mint a csádi misszióban? Most tárcsázza a Kubatov-listát, a Fidesz-szavazat életet ment! Az orosz Horst Fuchs szerepében Orbán Viktor, aki a Békemeneten kiosztotta a házi feladatot a pártgépezetnek a jövő hétre. Vélemény.
Oroszország totális győzelme mellett foglalt állást Orbán, aki a magyarok pénzéből finanszírozza Putyin háborúját, de van, aki szerint egy álláspontra került Dobrev Klárával. Ellenzéki pártvezetők reagáltak a miniszterelnök békemenetes beszédére.
hvg.hu
Ami a köztelevíziós EP-választási vitából kimaradt címmel hirdetett rendkívüli sajtótájékoztatót Magyar Péter. Aligha véletlenül egy órával a Békemenet vége után komplett Magyar-infót tartott a politikus.
hvg.hu
A Békemenetek visszatérő eleme, hogy a Nemzeti Színház főigazgatója által rendezett darabbal alapozzák meg a hangulatot Orbán Viktor beszédének. Most nem annyira a hazaszeretet, inkább a Bëlga jutott eszünkbe róla.
Papp Gergő, vagyis Pimasz úr újra akcióba lendült és utánajárt, mi zajlik a kulisszák mögött, amikor a szélsőséges időjárás nagy kiterjedésű áramszünetet okoz. Az E.ON hibaelhárító csapatába beépülve videón mutatja meg, mi történik addig a pillanatig, míg újra mindenhol visszatér az áram.
E.ON
Főként az ország észak-keleti és középső részében okozott károkat a péntek délután indult viharos időjárás. Kidőlt fák, letört ágak, megrongált tetők miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak.
MTI
A Békemenet közben adott nagyinterjút a Partizánnak Magyar Péter. Azt mondta, lehet, hogy még vannak hangfelvételei, de beszólt az őt és fővárosi listájának tagjait korábban intenzíven támadó Karácsony Gergelynek is a városvezetés hiányosságai miatt. Szóba került egy olyan beszélgetés is, melyen szerinte Rogán Antal azt mondta neki, azért vették meg a Vodafone-t, hogy adatokhoz jussanak.
A 44 éves gyanúsítottról és a helyszínelésről is videó készült.
hvg.hu
Bő egy héttel az európai parlamenti és az önkormányzati választások előtt békemenetet szervezett a CÖF. Orbán Viktor szólalt fel az esemény végén, a miniszterelnök a legnagyobb mozgósítást ígérte a kampány utolsó hetére, és minden frázist elővett beszédében a háborúpárti Brüsszeltől Trumpig. Tudósítóinkkal a helyszínről folyamatosan követtük a kormánypárti rendezvényt.
Elhallatszik "a háborús pszichózisban égő" Brüsszelig a hangja?
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A volt szocialista politikus a világszervezet szakosított turisztikai szakosztályát képviseli majd.
hvg.hu
Dienes Jánost tavaly rúgták ki zuglói főépítészi pozíciójából, szerinte azért, mert szakvéleményeiben élesen bírálta a Bosnyák téren készülődő gigaberuházást. Az önkormányzat jegyzője szerint szó sincs ilyenről, Dienes hibázott, ezért akarták lefokozni. A volt főépítész viszont állítja, hogy ha hibázott is, őt arról nem tájékoztatták.
Az egész ország fölött citrom, vagy narancssárga figyelmeztetés van érvényben.
hvg.hu
Rendkívüli nyitvatartás a kormányablakokban.
MTI