A Momentum elküldte a feltételeit Kocsis Máténak
Fekete-Győr András megírta, hogy a pártja milyen feltételekkel hajlandó részt venni a parlamenti munkában.
Fekete-Győr András megírta, hogy a pártja milyen feltételekkel hajlandó részt venni a parlamenti munkában.
A párt teljes megújítása a politikus fő célja.
Zárlatot okozott az állat, szétpattant egy porcelán szigetelés a Kispesti Erőmű közelében hétfő reggel. Fél nyolc után nem sokkal már helyre is állt a szolgáltatás.
A vihar miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kérték a legtöbbször a tűzoltók segítségét.
Nem jelölteti magát a következő tisztújításon. Ujhelyi István, a párt EP-képviselője közben arról írt: fordulatra van szükség.
Az MSZP-t át kell nevezni és szervezni, egészen másképp kell küzdeni - írja a párt EP-képviselője.
A magyar baloldal változatlanul a háború pártján áll, továbbá eltörölné a rezsit és Gyurcsány a vezére – jelentette ki Deutsch Tamás.
Az ország legnagyobb gulyája 2800 marhából áll, az állatokat hagyományosan Szent György napján hajtják ki a legelőre.
Iványi Gábor a margitszigeti búcsúztatáson arról beszélt: az író-aktivista „áldozata segített nekünk a szabadság felé elindulni”.
Szombaton még hűvös lesz, vasárnap már 17-25 fok között lesz a nappali hőmérséklet. A felhők és a záporok maradnak.
Felrúgták, összetörték az amúgy is rossz állapotban lévő sírok felét. Az anyagi kár jelentős, a rendőrség nyomoz a tettesek után.