Két nap alatt kétszer tört be egy kocsmába pálinkáért a tiszanagyfalui férfi
Mind a kétszer azonnal elkapták, a második alkalommal már őrizetbe is vették.
Mind a kétszer azonnal elkapták, a második alkalommal már őrizetbe is vették.
Az ország egy nagyon is részén akár eső nélküli hó is érkezhet.
Összesen öt egészségügyi intézménybe jut el a tízezer adag.
Péter kérdése az volt, mikor mehet dolgozni.
Speciális körülmények között, de megoldották, hogy találkozhassanak emberekkel a betegek.
A leszúrt rendőr állapota stabil, de továbbra is életveszélyben van.
“A rengeteg segélykérő telefonhívás, e-mail és üzenet azt jelzi számunkra, hogy ennél még sokkal több segítségre is szükség lenne az országban” – mondta az Ételt az Életért Alapítvány szóvivője.
A hvg.hu olvasói Év embere-díjat adtak nekik, tavasszal az egész ország tapsolta őket, de arról, valójában milyen volt orvosként átélni az elmúlt egy évet, kevesen beszélnek. Csilek András infektológus, a Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj Zemplén megyei területi szervezetének elnöke március óta a frontvonalban ápolja a koronavírusos betegeket. A hvg.hu-nak most elmondta, mikor érezték először, hogy baj van, mi viselte meg a legjobban lelkileg, rászól-e valakire, ha nem vesz fel maszkot és mit gondol azokról a kollégákról, akik kifogásokat kerestek, hogy ne kelljen dolgozniuk. Nagyinterjú skypeon.
Szenteste napján összesen 150 segélyhívás futott be a katasztrófavédelemhez.
Galambos Dénes kinevezését december 31-ei hatállyal vonta vissza a kormányfő.
Megjöttek a friss adatok.
A 26 éves rendőrön életmentő műtétet hajtottak végre.
Havazásra csak elvétve kell számítani, a nyugati megyékben havas eső sem kizárt.
Öt kórházban kezdik meg az oltásokat, három fővárosi intézmény mellett Nyíregyházára és Debrecenbe is szállítanak a vakcinákból.
A 26 éves őrmestert jelenleg is műtik. Az életét megmentő járőrtársa sokkos állapotban került kórházba.
A családokért felelős miniszter szerint sokan dolgoznának szívesen egy csapatban Orbán Viktorral.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint a koronavírus új, brit mutációja gyorsabban fertőz, de az esetek nem súlyosabbak.
Csökkent az aktív fertőzöttek, a kórházban fekvők és a lélegeztetőgépen lévők száma is.
A késsel támadó férfi a helyszínen életét vesztette, a megsebesített rendőrt kórházba vitték.
Ott is tilos szeszes italt inni, ahol ezt más jogszabály nem tiltja.