szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megállapodott a két kormánypárt az ügynöktörvény utolsó vitás kérdésében is; eszerint a rendszerváltás után a nemzetbiztonsági szolgálatoknál tovább dolgozók adatai csak leszerelésük után tíz évvel válhatnak nyilvánossá.

A megállapodás tényét és a részleteket Fodor Gábor SZDSZ-es ügyvivő és Burány Sándor szocialista frakcióvezető-helyettes vasárnap ismertette. Közös sajtótájékoztatójukon Fodor példaként említette, ha valaki 1993-ban elhagyta a nemzetbiztonsági szolgálatokat, akkor adatai ma már nyilvánosak, hiszen a tíz év letelt.

 "1995-ig már nyilvános lehet minden. Ez, a becslések szerint jelentős részét jelenti azoknak, akiket egyébként érintene a történet, ezért is állíthatjuk nyugodtan, hogy tulajdonképpen a teljes körű nyilvánosságot sikerült megteremteni az ügy számára" - mondta az SZDSZ-es politikus.

Mint hozzátette: jelenleg még zajlik annak konkrét formába öntése, hogy az áldozatok nyilvánosságra hozhassák tartó tisztjeik vagy beszervezőik megismert adatait. Fodor Gábor azt mondta, az úgynevezett ügynöktörvény teljes egészében kész arra, hogy elfogadhassák, és ott van mögötte mindkét kormánypárt.

Burány Sándor kiemelte: a két párt a korábbi egyeztetések nyomán egységes álláspontot képvisel abban is, hogy szüntessék meg az úgynevezett szupertitkos iratok körét és három évente egy független tanácsadó testület vizsgálja felül azt az adatállományt, amely a szolgálatoktól nem kerül át a levéltárba. Vitás esetben a Legfelsőbb Bíróság által kijelölt bíró dönt az iratok sorsáról - fűzte hozzá.

A szocialista képviselő szerint elképzelhető, hogy a múlt megismerése "még a nagyon kényes titkok megőrzése után is sérthet emberi méltóságot, bánthatja az áldozatok önérzetét". Ezért mindkét párt közösen támogatja azt a módosító indítványt, amely anonimizált formában megismerhetővé teszi a jelentéseket, de az internetes nyilvánosság csak a megfigyelt hozzájárulásával lesz lehetséges - magyarázta.

Kérdésre válaszolva elmondta: pártja mindenképpen szükségesnek tartja a törvényjavaslathoz kapcsolódóan benyújtott alkotmánymódosítás elfogadását is. Fodor Gábor ezzel szemben úgy vélekedett, e nélkül is megoldható a kérdés, így az SZDSZ azt nem fogja támogatni.

"(...) a Fidesz bejelentette, hogy valószínűleg támogatni fogja az alkotmánymódosítást, amennyiben támogatja, akkor lesz alkotmánymódosítás. Amennyiben nem támogatja, akkor, azt gondolom, hogy elő kell venni egy más utat és egy más megoldást" - mondta a liberális politikus. Burány Sándor kitért arra, hogy amennyiben az alkotmánymódosítás nem megy keresztül a parlamenten, a javaslatot a jelenlegi alkotmányos kereteknek megfelelően kell átdolgozni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Itthon

Ügynöklisták: Kiszely Gábor óvatosságra int

A Szakértő ’90 listájának megjelenésével előállt új helyzetről, a lista megítéléséről kérdezte a hvg.hu Kiszely Gábor történészt, a Terror Háza Múzeum szakmai igazgatóját.

hvg.hu Itthon

Kommunisták az ügynökhálózaton kívül és belül

Máig tartja magát az a legenda, hogy az egykori állampárt tagjait és funkcijait nem szervezte be az állambiztonság ügynöknek vagy informátornak. Valójában azonban a párttagok sem éltek rezervátumban. A hvg.hu által közölt lista ezt példázza, illetve azt bizonyítja, hogy a Szakértő ’90 által feltett ügynöklistáról „érdemtelenül” maradtak le az MSZMP-tagok.

hvg.hu Itthon

Az ügynökbeszervezés még 1989-ben is gőzerővel folyt

Már recsegtek-ropogtak a szocialista rendszer eresztékei, de még 1989 első felében is több mint 2000 újabb célszemélyt vettek fel a megfigyeltek listájára. Összesen 165 ezer személy szerepelt a nyilvántartásokban, a megfigyeléssel pedig 8000 hálózati személyt foglalkoztatott.

MTI Itthon

Ügynöktörvény: igen a szocialista javaslatokra, nem a Fideszére

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfőn egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta az MSZP ügynöktörvényt módosító törvényjavaslatát és az ennek kapcsán benyújtott alkotmánymódosító javaslatot, a Fidesz alkotmánymódosító javaslatát nem vette tárgysorozatba.