Az erdélyi napilap emlékeztet: Szecskay Andrásra, a felperes magyar állam jogi képviselőjére hivatkozva az MTI azt közölte, hogy a ciánkatasztrófa miatt beperelt nagybányai Transgold Rt.-nek - a bíróság vasárnapi ítélete szerint - azonnali hatállyal 85 százalékkal vissza kell fognia termelését. Ezzel szemben Májai László, a színesfémbánya romániai ügyvédje a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a magyar bíróság mindössze arról döntött, hogy a Transgold 15 százalékkal nem növelheti ipari termelési kapacitását.
A Krónika ugyancsak felidézi Szecskay MTI-nek adott nyilatkozatából azt, hogy szerinte a termelési kapacitás visszavétele azonnali hatályú, függetlenül attól, hogy az aranybányát működtető vállalat fellebbez-e az intézkedés ellen. Sőt a magyar állam jogi képviselője szerint, ha a Transgold önkéntesen már keddtől nem fogja vissza termelési kapacitását 15 százalékra, akkor azt a román–magyar jogsegély-egyezmény alapján a romániai igazságügyi minisztériumnak kell kikényszerítenie.
Májai László csíkszeredai ügyvéd szerint azonban szó sincs a termelési kapacitás 85 százalékos csökkentéséről. "A budapesti bíróság mindössze azt tiltotta meg a nagybányai üzemnek, hogy az elkövetkező időszakban 15 százalékkal növelje ipari termelési kapacitását. Ebben az értelmezésben mi nem tartjuk katasztrofálisnak az ítéletet, nem is tartjuk fontosnak megfellebbezni azt" - mondta a lapnak az ügyvéd, aki szerint ugyanis a Transgold Rt. üzemének és zagytározójának kapacitása jelenleg 2,5 millió köbméter színesfém termelésére van engedélyezve, amit 2007-ig a vállalat nem is akart módosítani.
Mindezt megerősítette a Krónikának Ifkovics József, a vállalat magyarországi jogi képviselője is, aki szerint a bíróság ítélete mindössze szimbolikus jellegű. Az alperes ügyvédei szerint a bíróság arról is döntött, hogy elutasítja a felperes magyar állam arra vonatkozó kérelmét, miszerint a Transgold azonnali hatállyal szüntesse be a termelést a Budapesten zajló per időtartamára.
Erdey György, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára a döntés kapcsán azt hangoztatta, hogy a Fővárosi Bíróság joghatósága mindkét országra kiterjed, azaz a döntés teljes értékű. A tárca a bírósági döntés végrehajtása kapcsán kezdeményezi a román hatóságoknál az ideiglenes intézkedés közös ellenőrzését a két ország közötti kétoldalú megállapodások keretein belül - mondta Erdey.
A Budapesten zajló polgári perben a 2000. január 30-án bekövetkezett környezeti katasztrófa miatt 28,6 milliárd forintot és annak kamatait követeli Magyarország az Aurul Rt.-ből időközben Transgolddá alakult cégtől - utal az ügy hátterére az erdélyi napilap.
Ellentmondásos nyilatkozatok a tiszai ciánperről
Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot azzal kapcsolatosan, hogy milyen ítéletet is hozott a budapesti Fővárosi Bíróság a tiszai ciánperben - derül ki a Krónika című erdélyi napilapból.

Török Gábor szerint jelenleg a Fidesz szűk győzelmére van nagyobb esély 2026-ban
Telex: Az MNB-t érintő ÁSZ-feljelentés után Matolcsy és Orbán találkozhattak
Mellár Tamás: Bezárult a kör, csapdában a magyar gazdaság
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Elvesztette a Hamász a Gázai övezetet, a parancsnoki rendszer összeomlott - állítja egy Hamász-forrás
Magyar Péter: Orbán maga lökte a busz alá a női politikusait, hogy a saját irháját mentse
"Az ukránok még nagyon is veszíthetnek és az csúnya lesz"
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
20 perc: ennyi kellett, hogy mindent elöntsön a villámárvíz Texasban – videó
Nyolcvankettőre emelkedett a texasi villámárvíz halálos áldozatainak száma, sok gyermek is életét veszítette
Donald Trump nevetségesnek tartja, hogy Elon Musk pártot akar alapítani
Most 5 milliós nyakláncot és félmilliós szoknyát szúrt ki Várkonyi Andreán Hadházy Ákos
Drágább lehet a fapados repülés egy uniós döntés miatt
Zsugorfláció, legrammozás, burkolt áremelés: jobb, ha végleg beletörődünk?
18 éven át meddőnek hitték a férfit, majd jött a mesterséges intelligencia és a terhesség
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.