szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Talmácsi Gábor szakított jelenlegi csapatával, a KTM-mel, s a következő idényben a Honda Scot istálló pilótája lesz a gyorsaságimotoros-világbajnokságon.

A KTM-mel folytatott vasárnapi - eredménytelen - megbeszélésüket követően Talmácsi és menedzsere Stefano Favaro egy plusz egy éves előszerződést kötött a Honda Scot csapatával, mely azt is tartalmazza, hogy a "Talmának" becézett versenyző első számú pilóta lesz. Amennyiben a magyar motoros jövőre az 1-3. hely valamelyikét szerzi meg a 125 kcm-esek között, úgy 2007-ben már a negyedliteresek között folytathatja szereplését. Az istállónál két HRC gyári Honda, a legújabb technikai háttér, és ugyanaz a szerelő gárda áll rendelkezésre, amellyel 2004-ben világbajnoki címhez segítették Andrea Doviziosót. 

Favaro vasárnap délután kapta meg a KTM vezetőitől azt a hivatalos dokumentumot, amely rögzíti, hogy a magyar motoros által korábban aláírt szerződés semmis, ezért szabadon dönthet arról, hol kívánja folytatni a pályafutását. 

Az új istálló főtámogatója a Scot útépítő társaság - Olaszország harmadik legnagyobb cége ebben a tevékenységi körben – az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint teljes bizalommal van a magyar versenyző iránt, és semmi kifogása nem volt az ellen, hogy ő legyen a csapat első számú versenyzője.

A végleges szerződés aláírására november 15-én kerül sor, mely csupán terjedelmében változik, minden egyes feltétele megegyezik az előszerződéssel. Ezt követően november 28-29-én sor kerül az első tesztelésre Jerezben.

"Örülök, hogy végre véget ért a folytatással kapcsolatos hercehurca. A mai jó eredményt egy jó szerződés aláírása koronázta meg. Boldog vagyok, hogy egy ütőképes csapat első számú versenyzője lehetek jövőre" - mondta Talmácsi.

"Végre megnyugodhatnak a kedélyek. Úgy érzem, hogy a lehetőségek közül a lehető legjobbat választottuk amikor visszautasítottuk a KTM cseppet sem kedvező ajánlatát, és aláírtuk a Hondával az előszerződést. Az pedig, hogy egy ilyen nagy olasz cég, mint a Scot ennyire bízik Talmában külön öröm számomra. A szezonnak ugyan vége, de hamarosan ismét kemény munka vár ránk" - fogalmazott Favaro.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Talmácsi jövőre feljebb lép

Talmácsi Gábor, a KTM magyar versenyzője jövőre feljebb lép: a 125 kcm-es kategória helyett a 250-esek között rajtol a gyorsaságimotoros világbajnokságon.

MTI Itthon

Valentino Rossi Talmácsinak ad igazat

Valentino Rossi, a motorsport jelenlegi legnagyobb sztárja Talmácsi Gábornak ad igazat, mondván a magyar pilóta igazi sportemberként viselkedett, amikor a szombati Katari Nagydíjon az utolsó métereken megelőzte csapattársát, a listavezető finn Mika Kalliót.

MTI Világ

Talmácsi második helyen végzett

Talmácsi Gábor csapattársa, Mika Kallio mögött második helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság utolsó, valenciai futamán, ezzel a vb-pontversenyben megőrizte bronzérmes pozícióját.

MTI Itthon

Szent a béke Talmácsi és csapata között

Talmácsi Gábor és menedzsere, Stefano Favaro a gyorsaságimotoros-világbajnokság 15. futamának, az Ausztrál Nagydíjnak a színhelyén tárgyalt Harald Bartollal a katari futamon történtekről. A KTM csapatfőnöke kijelentette: semmi sem változik, az istálló jövőre is számít Talmácsi Gáborra, de már egy kategóriával feljebb, a 250 kcm-sek között.

MTI Világ

Talmácsi megnyerte a Katari Nagydíjat

Talmácsi Gábor megnyerte a 125 kcm-es géposztály versenyét a gyorsaságimotoros-világbajnokság 14. futamán, a Katari Nagydíjon. Tóth Imre a 29. lett.

MTI/hvg.hu Világ

Talmácsi ötödik lett a Malajziában

Talmácsi Gábor az ötödik helyen végzett a 125 kcm-es géposztály versenyében a gyorsaságimotoros-világbajnokság 13. futamán, a Malajziai Nagydíjon. Tóth Imre a 22. lett.