Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Magyarországon vizsgált betegek kétharmada alultáplált, az egészségügyi reformról szóló Zöld Könyv ennek ellenére sem kínál megoldási javaslatot a helyzet felszámolására - olvasható a NutriAction elnevezésű civil szervezet közleményében.
A NutriAction akciója során országszerte háziorvosok és szakorvosok vizsgálták meg a hozzájuk érkező betegek tápláltsági állapotát. A márciustól zajló felmérésből kiderült, hogy milyen mértékben érinti a magyar betegeket jelenleg az úgynevezett betegséghez kapcsolódó alultápláltság.
NutriAction |
A NutriAction a Magyar Rákellenes Liga, a Magyar Orvosi Kamara Alapellátási Háziorvosi Szekciója, a Magyar Betegjogi Közhasznú Egyesület, a Magyar Mesterségesen Táplált Betegek Szövetsége és a COPD-s Tüdőbetegek Egyesülete összefogásával jött létre. A NutriAction program keretében 3.700 háziorvos és 1.500 szakorvos egy héten át vizsgálta az érintett betegcsoportokat, és szükség esetén kezdeményezte kezelésük elindítását. A vizsgálat során több mint 1.300 beteg testtömeg-indexét, tápláltsági állapotát és ezzel összefüggő tüneteit regisztrálták fővárosi és vidéki kórházakban és háziorvosi rendelőkben. |
A betegek több mint fele a kifejezetten magas rizikójú kategóriába tartozik, s csak 17 százalékuk állapota tekinthető közepes kockázatúnak. Az alultápláltság már a 29 év alattiak körében is hasonlóan magas arányban jelentkezik, mint az idősebbek esetében. A vizsgálat alapján a legveszélyeztetettebbek a középkorú, 50 és 64 év közötti, illetve a legidősebb, nyolcvan év feletti férfiak.
"Az egészségügyi tárca által összeállított Zöld könyv nem tér ki a magyar betegek lesújtó tápláltsági állapotának ismertetésére, és nem tartalmaz megoldási modellt a probléma megnyugtató kezelésére, holott a betegek kétharmadát érintő alultápláltság csökkenti a gyógyulás esélyét, meghosszabbítja a felépülést, továbbá súlyos szövődmények kialakulásához vezet" - olvasható a közleményben.
A civil szervezet ezért a az egészségügyi tárca figyelmébe ajánlja az általuk elvégzett felmérést, tekintettel arra, hogy - mint írják - az elégtelen tápláltsági szint "amellett, hogy jelentős mértékben károsítja a magyar társadalom egészségi állapotát, beláthatatlanul magas költségekkel terheli a magyar egészségügyet is". "A NutriAction szervezői remélik, hogy a riasztó adatokat látva a minisztérium kiegészíti a reformtervezetet az alultápláltság visszaszorítását célzó lépésekkel" - teszik hozzá.
A szervezők legfontosabb célkitűzése az alultápláltság visszaszorításának mielőbbi megkezdése. Ennek érdekében a felmérés eredményeit eljuttatják Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és Molnár Lajos egészségügyi miniszterhez.
Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke a közleményt kommentálva elmondta: a NutriAction egy franciaországi civil szervezetről vett példát. Míg azonban Magyarországon csupán a betegséghez kapcsolódó alultápláltságot vizsgálták, Franciaországban az időskorú emberen is végeztek ilyen szűréseket, és a szervezettel a francia Egészségügyi Hatóság is együttműködött - emelte ki a két kezdeményezés eltérő jellegét.
A NutriAction felhívja a figyelmet arra is, hogy korábban még közelítő pontosságú adatok sem álltak rendelkezésre arról, hány alultáplált beteg van ma Magyarországon.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.