A Tesla részvényei hétfőn lejtőre kerültek, mert a számos kihívással küzdő amerikai elektromosautó-gyártónak más sem hiányzik, mint hogy a vezérigazgatója, Elon Musk újra beleártsa magát a politikába. Hiszen az sem tett jót a cégnek és a papírjainak, amikor a világ leggazdagabb embere Donald Trump elnök különleges kormányzati alkalmazottjaként az államgépezet karcsúsításán dolgozott. Ezzel nemcsak elhanyagolta a modelljei elöregedésével küzdő Teslát, de arrogáns szerepvállalásával világszerte vevőket vadított el a márkától.
A nyughatatlan Musk szombaton a birtokában lévő X – egykori Twitter – mikroblogon jelentette be, hogy megalakította az Amerika Pártot, hogy visszaszerezze a szabadságot az amerikaiaknak. A döntését az váltotta ki, hogy a múlt héten előbb a szenátus, majd a képviselőház is elfogadta a Trump által keresztülerőltetett költségvetési törvényt, amelyben még szélesebbre nyílhat a szakadék a kiadások és a bevételek között, s a deficitek finanszírozására 5 ezermilliárd dollárral felemelik az adósságplafont.
A csomagot már tervezet formájában „visszataszító förtelemnek” minősítette Musk, aki azzal fenyegeti a republikánusokat, hogy a 2026. novemberi félidős kongresszusi választás pártbeli előválasztásain jelölteket indít azok ellen, akik ellenezték a fiskális felelőtlenséget jelképező elképzeléseket, ám végül Trump nyomására igennel szavaztak. A nemet mondó bátrak közé a szenátusban három, a képviselőházban pedig két republikánus tartozott.
A kormányzati pályafutását befejező Muskot májusban még szép szavakkal búcsúztató Trump berágott, úgy véli, egykori szövetségesének elment az esze.