Tetszett a cikk?

A főváros bűnügyi szempontból legfertőzöttebb kerülete a Belváros, a legtöbb erőszakoskodót és garázdát viszont a Józsefvárosban kellett elviselniük a lakóknak.

HVG
A közkeletű tévedéssel szemben nem a pesti Harlemként is emlegetett Józsefváros a főváros legveszélyesebb negyede: tavaly éppenséggel az elegáns V. kerületben váltak leggyakrabban bűncselekmény áldozatává a polgárok, legalábbis a Legfőbb Ügyészség legfrissebb bűnügyi statisztikái szerint. A turisták által tömegesen látogatott Belvárosban ezer lakosra kétszáz regisztrált bűneset jutott, öt és félszer annyi, mint a számok alapján a legbékésebbnek tűnő Rákospalotán, Pestújhelyen, valamint Újpalotán együttesen, vagyis a XV. kerületben. Nem jobb a helyzet bűncselekménytípusonként sem: az V. kerületben fordultak elő a leggyakrabban az erőszakos és garázda jellegű, valamint a vagyon elleni tettek. "Csalóka a statisztika, valójában nem ilyen rossz a helyzet" - hangsúlyozza Mészáros Péter ezredes, a kerület rendőrkapitánya. Tény, hogy jóval szebben festenének az adatok, ha nem a 30 ezer állandó lakoshoz viszonyítanák az elkövetett bűncselekmények számát. Nyaranta itt ugyanis 500 ezer-egymillió turista fordul meg, és az év többi részében is legalább háromszázezren járnak a belvárosi hivatalokba dolgozni. A kapitány úgy véli, nem a Belvárosban lakók a legveszélyeztetettebbek, s szerinte ezt látszik alátámasztani az is, hogy kevés a kerületi elkövető. Az idei év első felében csökkent a tolvajlások, illetve gépkocsilopások száma, s a kapitány további javulást vár attól a 19 térfigyelő kamerától, amelyeket hamarosan felszerelnek a Vörösmarty tér, a Március 15. tér, a Vámház körút, illetve "az új Váci utca" környékére. A kamerákkal egy időben munkába áll egy 24 órás ügyeletben dolgozó kétfős elfogócsoport, amely Mészáros elvárása szerint a tettenérések számát dobja meg, s így hosszabb távon is elriasztja a rosszban sántikálókat.

HVG
A VIII. kerület mindazonáltal méltó saját rossz híréhez. Ha nem is az arany-, de az ezüstérmet megszerezte a veszélyességi ranglistán: a Józsefvárosban tavaly ezer lakosra 141 felderített bűncselekmény jutott, s minden 35. helybéli ellen büntetőeljárás indult. A kerület évek óta a legtöbb bűnelkövetőt kibocsátó térség a fővárosban, öt évvel ezelőtt azonban még csak feleannyi gyanúsított jutott ott ezer lakosra, mint tavaly. "Kerületünkben 10 hajléktalanszálló működik, ezekben papíron 9 ezer ember él. Többségük pitiáner bűncselekményeket követ el: alumíniumot, öntött vasat lop a közterekről" - magyarázza a bizonyítványt Perlaki Attila ezredes, a kerület rendőrkapitánya. "Ráadásul a józsefvárosi piacokon tavaly elrendelt fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően nagy számban indult büntetőeljárás a szerzői jogok megsértése, áru hamis megjelölése, valamint csalás miatt." Perlaki kifejezetten hatékony bűnmegelőzési eszköznek tekinti a térfigyelő kamerákat. "Ezeknek köszönhetően a Józsefváros utcáiról 1998-tól szép lassan kikoptak az örömlányok, s velük együtt a prostitúcióhoz kapcsolódó súlyos testi sértések, rablások" - összegzi a jótékony hatást, hozzátéve: tavaly az egész országban a VIII. kerületben fogták el a legtöbb körözött személyt.

A helyzet sokkal rosszabb (Oldaltörés)

A bűnügyi toplista harmadik helyén a IX. kerület áll, ahol tavaly ezer emberre 129 bűncselekmény jutott. Ferencvárosban tavaly egy embert öltek meg - még ötöt szerettek volna, de nem jártak sikerrel.

Lakótelepi rendőrség
Pestszentimrén. Vegyes mutatók
© Müller Judit
A bűnelkövetők számát illetően ezüstérmes a kerület: itt ezer emberre 18 bűnöző jut. "Nálunk tényleg sűrűbb az élet, mint a külső, családi házas kerületekben, ahová aludni járnak haza az emberek" - ismeri el Ormossy Attila ezredes, a kerület kapitánya. A Ferencvárosban egy különleges kihívással is kénytelenek időről időre megbirkózni a kerületi rendőrök: az FTC-vel. Nem mintha a bűnügyi statisztikákat különösen megdobná egy-egy meccs, inkább azért, mert az esemény a rendőrök többségét elvonja a közterületről. Akadt olyan rangadó, amelyet csaknem hatszáz rendőr biztosított, miközben a kerületi kapitányságon 217-en dolgoznak, az irattárosokat is beleértve. A Fradi másodosztályba való bukása nemhogy csökkentené, hanem éppenséggel növeli a meccsek kockázatát. "Mostanában sohasem látott hosszúságú sorok kígyóznak az Üllői úti stadion előtt, a szurkolók protestáló hangulatban vannak" - magyarázza Ormossy, aki viszont kifejezetten büszke arra, hogy a kerületben hosszú ideje stagnál, tavaly óta pedig még csökkent is az ismertté vált bűncselekmények száma. A kerület bűnügyi helyzetét azóta különösen nem tartja rossznak a kapitány, hogy látogatóba érkező francia kollégája azon lelkendezett: családja a Ferencvárosban még este is nyugodtan sétál az utcán.

Erőszakoskodóból egyébként a XI. kerületben van a legkevesebb: nem egészen egy fő jut ezer emberre. A számok alapján a XV., a XXII., és a XVII. kerületekben a legidillibb az élet. Rákospalotán például mindössze 37 bűncselekmény jut ezer emberre, ám éppen az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények száma nem mondható alacsonynak: 2,4 jutott ezer főre. Autót viszont alig loptak.

A főváros bűnügyi helyzete azonban a kriminológusok zöme szerint lényegesen rosszabb annál, mint amit a hivatalos statisztika mutat. Valójában - állítják - mintegy kétszer annyi lopást, rablást, testi sértést és más törvénysértést követnek el Budapesten, mint amennyit a hatóságok regisztrálnak. Gergényi Péter budapesti főkapitány mégis azt állítja, javul a főváros közbiztonsága: a rendőrségi adatok szerint a vagyon elleni bűncselekmények száma tavaly 4,3 százalékkal csökkent, ezen belül 11 százalékkal kevesebb autónak kelt lába, 8 százalékkal volt kevesebb a betöréses lopás, kábítószerrel való visszaélés miatt több mint 15 százalékkal kevesebb eljárás indult, mint egy évvel korábban.

PÁLMAI ERIKA

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

HVG Itthon

250 hazai város bűnügyi toplistája

Balatonboglár, Soltvadkert és Szécsény bizonyult bűnügyi tekintetben a legfertőzöttebb kisvárosnak tavaly Magyarországon – derül ki a HVG csütörtökön utcára kerülő számából.

hvg.hu Itthon

Bűnügyi toplista a HVG-ben: Pécs a legveszélyesebb

Pécsett volt a legveszélyesebb élni tavaly a hazai nagyvárosok közül: Európa 2010-es kulturális fővárosában 2005-ben relatíve kétszer annyi rablást, súlyos testi sértést és más agresszív bűncselekményt követtek el, mint például Győrött – állítja a HVG csütörtökön utcára kerülő száma. A cikkhez kapcsolódó, a nyomtatott lapból kimaradt táblázatokat csak itt, a hvg.hu-n tekintheti meg.

MTI Kult

Bűnügyi toplista: drog, embercsempészet, műkincsek

Az FBI szerint mintegy 8 milliárd dollár (1725 milliárd forint) értékben loptak műkincseket 2005-ben a világban. Szakértők becslése ennél jóval nagyobb összegről szól. A drog- és emberkereskedelem után a nemzetközi bűnözésnek a műkincsrablás a legjövedelmezőbb üzlete.