szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Naponta ötszáz avartűzhöz riasztják a tűzoltókat országszerte; a tüzek jellemzően kiránduló övezetekben alakulnak ki - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Dobson Tibor elmondta: az egész országban jellemző az avar-és bozóttüzek kialakulása, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest és Bács-Kiskun megyében lobban fel sok.

A szóvivő szerint az utak, vasutak mellett, kirándulóhelyek környékén alakulnak ki a tüzek, ahol általában aljnövényzet, erdő, nádas kap lángra a figyelmetlenül eldobott cigaretták, vagy nem szakszerűen eloltott tábortüzek miatt, amelyek oltását a szél is nehezíti - tette hozzá Dobson Tibor.

Az erősödő szél több helyütt okozott károkat: Pest megyében Nagybörzsönyben a templom bádogtetejét tépte fel, mintegy 1,5-2 négyzetméteren. Ezt a tűzoltók teszik vissza. Az M1-es autópálya biatorbágyi leágazásánál pedig egy hirdetőtáblát tépett fel a szél.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Itthon

Eső, záporeső várható, viharos széllökésekkel

Estig a nyugati, északnyugati szelet többfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. Vasárnap délnyugatira fordul a szél, és időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 8 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 13, 18 fok között várható.

Itthon

Kormányzati szerepről álmodik az MDF

A pártelnökségben megerősített Dávid Ibolya szerint már a legközelebbi választások után kormányzati tényező lesz az MDF. Kérdés, hogy a mindenki ellenzéke szerepből származó szimpátiát tényleges szavazatokra váltja-e.

Már interneten is lehet vásárolni az Aldiból Budapesten

Már interneten is lehet vásárolni az Aldiból Budapesten

Megsemmisíthetik a színművészetisek félévét

Megsemmisíthetik a színművészetisek félévét

Offenzívát indított az etióp hadsereg Tigré fővárosáért

Offenzívát indított az etióp hadsereg Tigré fővárosáért