"A biztos munkatársai az elmúlt egy év során számtalan előállítást vizsgáltak, azonban az előállítottak korábban egyetlen esetben sem számoltak be arról, hogy meztelenre vetkőztették, és különböző gyakorlatok elvégzésére kötelezték volna őket. (...) Az ombudsman a strasbourgi joggyakorlatra is hivatkozva megállapította, hogy a rendőrség eljárása - az előállítottak levetkőztetése miatt - szemben állt az embertelen és megalázó bánásmód tilalmával" - olvasható a közleményben.
Az ombudsman rámutatott, hogy a rendőri fellépésnek arányban kell állnia az intézkedés törvényes céljával. A Kossuth téri tüntetés esetében az intézkedés nem felelt meg az arányosság követelményének, az előállítást inkább egyfajta megelőlegezett büntetésként, semmint az eljárás sikerét biztosítani hivatott kényszerítő eszközként alkalmazták a rendőrök. Az ombudsman szerint ráadásul nem lehet megnyugtatóan kijelenteni, hogy minden esetben érvényesült-e az előállítottak védelemhez való joga.
Szabó Máté szerint komoly alkotmányos aggályokat vet fel az a gyakorlat, hogy egyes állami vagy önkormányzati rendezvények biztosítását az állam a rendőrség helyett személy- és vagyonvédelmi magánvállalkozásokra bízza. Az őrző-védő cégek csak a szerződéses kötelezettségeiket teljesítik és velük kapcsolatban nem érvényesíthetők a rendőri intézkedések megítélésére vonatkozó alapelvek - fűzte hozzá.
Vizsgálatában az ombudsman ismét rámutatott: fogalmilag kizárt, hogy az állam vagy önkormányzat nevében a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényt lehessen szervezni. A biztos szerint március 15-én a Kossuth téren az adott körülmények között lehetőség lett volna arra, hogy a különböző véleményt megfogalmazó személyeket egymástól megfelelő távolságban helyezzék el, így biztosítva a véleménynyilvánítási szabadságuk érvényesülését. A rendőrség ráadásul több esetben is a törvényben nem ismert okra hivatkozva tiltott meg gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényeket - írták a jelentésben.
Az országgyűlési biztos a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez, valamint az országos rendőrfőkapitányhoz fordult az ügyben - olvasható a közleményben.
Szabó Máté: embertelen rendőrségi bánásmód március 15-én
Szemben állt az embertelen és megalázó bánásmód tilalmával a rendőrség eljárása, az előállítottak levetkőztetése idén március 15-én Budapesten - állapította meg Szabó Máté ombudsman vizsgálata, amely több visszásságot is feltárt. A jelentésről vasárnap tájékoztatta az országgyűlési biztos hivatala az MTI-t.
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.