szerző:
M. László Ferenc
Tetszett a cikk?

Bibó István azért vált meghaladottá a rendszerváltás követő évtizedekben, mert azok a témák, melyek az életmű legfőbb elemeit adják - így a demokratikus jogállamhoz és a szociális kérdéshez való viszony, vagy éppen a nemzeti kérdés - megosztóvá váltak - állítja Kis János, az 1980-as Bibó-emlékkötet egyik szerkesztője. A kötet születésének körülményeit felidéző filozófiaprofesszor szerint csak akkor lesz újból "Bibó-reneszánsz", ha a jobb- és baloldal ismét keresi majd a kiegyezés lehetőségét.

hvg.hu: A rendszerváltás éveiben mindenki Bibót idézett. Miért lett az 1980-as években ennyire divatos az a szerző, aki legjelentősebb írásait a negyvenes években közölte?
 
Kis János: Bibó István azt szerette volna, ha sírkövére ezt írják: „Élt 1945-1947 között”. Az ő igazi történelmi pillanata azonban később, az emlékkönyv körüli években jött el. Ekkor – és nem '45 és '47 között – vált integráló személyiséggé. Ezt részint emberi nagyságának köszönhette, amit az szimbolizált, ahogy – egyedüliként a Nagy Imre-kormány tagjai közül – a helyén maradt 1956. november 4-én, részint a nézeteinek és sajátos politikai helyének. Bibó a demokratikus jogállam rendíthetetlen híve volt, ugyanakkor szociális felfogását illetően radikális. Elismerte a magántulajdon értékét, de szocialista is volt, a szövetkezeti szocializmus híve. Ugyanakkor gondolkodásában központi szerepet játszott a nemzeti kérdés. És miközben mindig elvi következetességre törekedett, mindig kereste az elvi alapon vállalható reálpolitikai kompromisszumokat, a kiegyezés lehetőségét.

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján fellépő politikai irányzatok mindegyike a magáénak érezhette. Az emlékkönyv azt demonstrálta, hogy a Bibóhoz való kötődés az eltérő világnézetű csoportokat egymással is kapcsolatba hozhatja, közös platformul szolgálhat együttműködésük számára. Ez volt szerintem az elsődleges jelentősége.

hvg.hu: Miért lett elfeledett szerző mostanára?

K. J.: Bibó alakjának elhalványulását az okozta, hogy a dolgok – történelmi léptékkel mérve – gyorsan túlhaladtak az ő pillanatán. A szövetkezeti vagy másféle szocializmusba vetett hit elolvadt. A demokratikus jogállamhoz és a szociális kérdéshez való viszony egyaránt megosztóvá vált, akárcsak a nemzeti kérdés. Míg a rendszerváltáshoz vezető időszakban minden komolyabb politikai erő kompromisszumos megoldásban gondolkodott, a rendszerváltás után az új demokratikus politikát alkotó tényezők között elveszett a megegyezésre való készség.

Kis János
©

Ha Bibónak ismét lesz reneszánsza, már nem az ő sajátos politikai nézetei alapján, hanem azon az alapon, hogy a szembenálló politikai erők megértik: a széles értelemben vett jobb- és baloldal kiegyezése nélkül Magyarország lakossága nem válhat életképes politikai közösséggé. Ha majd keresni fogják a kiegyezést, Bibónál számos fogódzót találhatnak.

hvg.hu: Ön hogy került az 1980-as emlékkötet szerkesztőbizottságba, egyáltalán hogyan merült fel az emlékkönyv készítésének a gondolata?
 
K. J.: Kenedi János vetette föl, még 1978-ban, hogy kezdeményezzünk egy afféle Festschriftet (születésnapi kötetet –a szerk.), mellyel a szerzők a 70-ik születésnapján tisztelegnének Bibó István előtt. Aztán János hozta meg Bibó halálhírét is az Akadémiai Könyvtárba, ahol a hét hat napját töltöttük. Még aznap ellátogattunk Donáth Ferenchez, felkértük, hogy vegyen részt a kötet szerkesztésében, és legyen a szerkesztő bizottság elnöke. Feri mindkét felkérésre habozás nélkül igent mondott, úgyhogy bele is vághattunk a munkába.
 
hvg.hu: Az öt évvel későbbi monori találkozónál a szervezők kihúzogatták egymás meghívott-jelöltjeit a listáról. A Bibó-kötet szerzői listájának összeállításakor voltak-e ilyen feszültségek?
 
K. J.: A Bibó-emlékkönyv és a monori tanácskozás rokonok voltak: mindkettő széles összefogásból jött létre. De volt egy lényeges különbség: az emlékkönyvben való részvételt minden magára adó értelmiségi becsületbeli ügynek tekintette. Alig valakiről tudok, aki a felkérést elhárította volna. Monort azonban sokan kockázatos vállalkozásnak tekintették. A demokratikus ellenzék tagjai, akik hosszú évek óta vállalták a nyílt szembeszállást a rezsimmel, hozzászoktak az ilyen kockázatokhoz. Szívesen vállalták a részvételt, és általában el is várták, hogy meghívják őket. A többi körökben mérsékeltebb volt a részvételi kedv. Ha a szervezők nem igyekeztek volna ésszerű arányokat fenntartani, könnyen keletkezhetett volna olyan látszat, hogy ez tulajdonképpen a demokratikus ellenzék összejövetele, melyhez mások csak a díszletet szolgáltatják. Ez volt a feszültség oka – sok ellenzéki érezte (joggal) úgy, hogy ott lenne a helye, és mégsem lehetett ott. Az emlékkönyv résztvevőinek kiválogatásakor ilyen nehézséggel nem kellett számolni. Volt azonban néhány vitás eset. Huszár Tiboron kívül Krassó Györgyre emlékszem, akinek a neve szintén fölmerült, s akit végül a szerkesztő bizottság többsége leszavazott. Huszár esetében a negatív döntést igazolta az idő: végül is ő lett az emlékkönyv titkos cenzora. Krassó esetében azonban véleményem szerint elhibázott döntés született, amit máig fájlalok.

Bibó István - a meghaladott gondolkodó?
©

hvg.hu: Hogy sikerült összehozni a népieket az urbánusokkal, és bevenni Csoórit a szerkesztőbizottságba?
 
K. J.: A Bibó-emlékkönyv a népiek és a demokratikus ellenzék közti együttműködés felívelő szakaszán született. Voltak népi körökben olyanok, akik akkor sem vettek volna részt olyan vállalkozásban, melyben mi is képviselve voltunk, de ez Csoóriról a legkevésbé sem mondható el. Magától értetődő természetességgel fogadta el a felkérést.

hvg.hu: Később miért váltotta Csoórit Tornai József?

K. J.: Tény, hogy Csoóri erős taktikai hajlammal megáldott ember volt, és az ő taktikája különbözött a miénktől. 1979 decemberének utolsó napjaiban a szovjet hadsereg lerohanta Afganisztánt. Sokan gondolták akkoriban, hogy ez drámai hatással lesz a magyar belpolitikára is, visszatérhet a nyílt, kemény elnyomás. A szerkesztő bizottságban is fölmerült, hogy nem volna-e jobb lefújni vagy jegelni a vállalkozást, de elég hamar felülkerekedett az az álláspont, hogy a dolgok már túlmentek ezen. Csoóri azonban – miközben megmaradt a szerzők között, sőt a szerkesztő bizottságból sem lépett ki – attól fogva az üléseken nem jelent meg: Tornai Jóskát küldte maga helyett.

hvg.hu: Hogyan sokszorosították az anyagot, honnan volt rá pénz?
 
K. J.: A szerkesztő bizottság abban állapodott meg – és ezt felkéréskor a szerzőknek is elmondtuk –, hogy az emlékkönyvet benyújtjuk a Gondolat Kiadóhoz. Donáth Ferenc be is sétált vele a Bródy Sándor utcai kiadóhivatalba. Biztosra vettük, hogy sem a Gondolat, sem más kiadó nem fogja a kötetet megjelentetni, de a résztvevők közül sokan érezték úgy, hogy ha próbát sem teszünk, ezzel eleve deklaráljuk, hogy ez egy szamizdat vállalkozás, erre pedig akkor nem mindenki volt felkészülve. Ugyanezen okból megegyeztünk abban is, hogy a terjesztés korlátozott körű lesz: minden szerző kap egy írógépen másolt példányt, egyet elhelyezünk a Széchenyi Könyvtár kézirattárában, s ezzel a dolog be van fejezve. Arról, hogy mások a szerzői példányok alapján további gépiratos másolatokat állítanak elő, a résztvevőknek nem kellett tudomást venniük. Így a Bibó Emlékkönyv szamizdat kiadvány is volt, meg nem is. Nem volt az, mert nem vállalta magáról, hogy a „második nyilvánosság” számára készült. De mégis az volt, mert pontosan úgy terjedt, mint akkoriban a szamizdat kiadványok. 

"Az irányzatok mindegyike a magáénak érezhette"
©

hvg.hu: Milyen szerkesztői kérésekkel látták el a szerzőket?
 
K. J.: Nem emlékszem rá, hogy a terjedelmi korláton kívül – egy ívben állapodtunk meg – bármilyen kívánságunk lett volna. Az volt az elképzelés, hogy a kötet legyen műfajilag teljesen nyitott: vers, megemlékezés, esszé, publicisztika, Bibó-elemzés vagy Bibó által ihletett tanulmány. Végül a terjedelmi korlátot sem vettük nagyon komolyan. Az első, aki megsértette, maga is a szerkesztő bizottság tagja volt: Szűcs Jenő Vázlat Európa három történelmi régiójáról című írása – amúgy a kor egyik legjelentékenyebb magyar történettudományi munkája – sokszorosan túllépte a megadott határt.
 
hvg.hu: Volt-e bárminemű konspiráció a szerzők felkérésekor, hogy a hatalmat kijátsszák?
 
K. J.: Emlékeim szerint a kéziratok egy-egy biztonsági példányát elrejtettük, és titkolni igyekeztünk azt is, hogy az emlékkönyv példányait ki és hol másolja. Egyébként azonban nem folyt különösebb konspiráció. A szerkesztő bizottság üléseit rendre ugyanott, Halda Alíz lakásán tartottuk, és aligha gondolhattuk, hogy az nem volt bepoloskázva.
 
hvg.hu: Tudott-e arról a hatalom, hogy készül ez a kötet, és tettek-e valamit a megakadályozására?
 
K. J.: Kizárt, hogy ne tudtak volna róla: az emlékkönyv előkészületeiről „az egész város beszélt”. Úgy rémlik, volt olyan szerző, akit „barátilag” megpróbáltak lebeszélni a részvételről, de masszív kísérletet az egész vállalkozás meghiúsítására nem tettek. A „puha diktatúra” ideje volt ez, az állampárt sokat fektetett a vezető értelmiség pacifikálásába, az emlékkönyvben pedig túl sok elismert író és tudós kötelezte el magát. Pontatlanság volna azonban ezt úgy értelmezni, hogy átgondolták az ügyet és hoztak egy világos, egyértelmű döntést arról, hogy nem avatkoznak be. Sokkal valószínűbb, hogy a párt és a belügy döntéshozói nem tudták, mit kezdjenek a készülő emlékkönyvvel, és addig bizonytalankodtak, míg már késő volt. Ne feledjük: magát Bibót is megpróbálták integrálni valahogyan, és a kísérlet Bibó halála után is folytatódott; ennek volt a fő ágense Huszár Tibor. Sejthették, hogy az emlékkönyv az integrálhatatlan Bibónak szól, de a politikai jelentőségét aligha tudták felmérni.
 
hvg.hu: Ismerték-e a megírása után Huszár lektori álláspontját és hogyan értékelte ezt a szerkesztőbizottság?
 
K. J.: A Huszár-féle cenzori jelentésről nem tudtunk. A Knopp-jelentés néven elhíresült írásmű, mely minden bizonnyal a Huszár-jelentésen alapult, ismertté vált: az állampárt szerveként működő Társadalomtudományi Intézet könyvtárában elhelyeztek egy példányt, melynek tartalmát egy munkatárs írásban összefoglalta. Kapkodva írt, erősen rövidítve, ami mulatságos következményekkel is járt: például Szilágyi Sándort csak, mint Sacit emlegette, és az összefoglaló így jelent meg aztán, mintha Szilágyi a pártközpont számára is Saci volna. Mire azonban ez az összefoglaló a kezünkbe került, a szerkesztő bizottság már nem működött.

(A filozófus elfoglaltsága miatt e-mailben válaszolt a Bibó-emlékkönyv keletkezés-történetére vonatkozó kérdéseinkre.)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Csizmadia Ervin Publicisztika

Csizmadia Ervin: Értelmezzük újra Bibót!

Bibó István születésének századik évfordulóján érdemes elgondolkodni arról, miért is szorult háttérbe a nagy gondolkodó. Eljött az idő, hogy eltávolodjunk a „demokratának lenni annyi, mint nem félni” tételtől, de épp azért, hogy mélyebben megértsük az életmű mai tanulságait.

Itthon

Bibó levelezik: Kedves néném!

Nagyszabású összeállítással rukkol elő a Bibó-centenáriumra a Holmi. A közlemények zöme dokumentum, és azt a Bibó Istvánt is megmutatja, amelyiket eddig még alig-alig ismertük: a gimnazistát és az Európát járó ifjú peregrinust.

hvg.hu Itthon

A tíz legismertebb és legfontosabb Bibó-idézet

Az utókor által leginkább elhasznált Bibó-mondat szerint „demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni”. A hvg.hu most összegyűjtötte a politikai gondolkodó legismertebb és legfontosabb megállapításait. Közülük néhány ma már közhellyé vált, de születésük idején ezek még távolról sem voltak általánosan elfogadott tézisek. Néhány pedig kifejezetten aktuálissá vált az utóbbi egy évben.

A felső párezer kombija: Porsche Panamera-menetpróba

A felső párezer kombija: Porsche Panamera-menetpróba

Új nevek az SZFE tanárlistáján: a zaklatás eltussolásával vádolt Kiss-B. Atilla is az SZFE új tanárai közt van

Új nevek az SZFE tanárlistáján: a zaklatás eltussolásával vádolt Kiss-B. Atilla is az SZFE új tanárai közt van

Bándi Gyulának nem elég szigorú a kútfúrásról szóló törvény

Bándi Gyulának nem elég szigorú a kútfúrásról szóló törvény