#jogállam




Alkotmányjogász: Dermesztő hatása lenne a kormány törvénytervezetének, és lényegében bárkit érinthet

„Ha elfogadják a parlament honlapjára felkerült tervezetet, akkor a Szuverenitásvédelmi Hivatal gyakorlatilag bármilyen vállalatra vagy szervezetre rásütheti: sérti Magyarország szuverenitását. Ennek alapján pedig jelentős szankciókat lehet majd alkalmazni” – kommentálta a HVG-nek a kormány által „átláthatósági törvénynek” nevezett jogszabálytervezetet Stánicz Péter alkotmányjogász. Szerinte nem világos, hogy pontosan milyen cselekedetet büntetnek majd. Éppen ezért várhatóan dermesztő hatása lesz a törvénynek, sokan ugyanis inkább „visszafogják” magukat, csak hogy elkerüljék a büntetés lehetőségét is. 

hvg.hu

Sylvie Kauffmann: Trump, a tanítvány már leelőzte mesterét, Orbánt

Az amerikai elnök ugyanazokat a célpontokat támadja, mint korábban a Fidesz és a PiS, vagyis az igazságszolgáltatást, a sajtót és az egyetemeket, de ő már túltett az illiberális magyar és a lengyel modellen. Merthogy gyorsabban cselekszik és keményebben lép fel. Így vélekedik a Le Monde volt főszerkesztője, a szerkesztőbizottság elnöke.

hvg360

A lebukás idején Mészáros Lőrinc lánya is érdekelt volt exférje "brutális" kartellezésért megbírságolt cégében

Meglehetősen furcsa Mészáros Lőrinc exvejének kartellügye. Amely egyébként Mészáros Ágnes kartellügye is, 2022-ben, a válás előtt még érdekelt volt férje cégében. A szóban forgó közbeszerzést Mészáros Lőrinc érdekeltsége nyerte, a kartellező exvő ajánlata a bírálatig sem jutott. A legfurcsább, hogy az amúgy közbeszerzésbajnok Homlok Zsolt miért pont a válás környékén “buktatta le magát”. Gyanítható, hogy a jogállam kicsavarásával kiosztott NER-büntetésről van szó.


Till-ügy: lincselés vagy jogszolgáltatás?

Nem célom provokálni az olvasót. Mindazonáltal nem hallgathatom el, hogy Till Tamás gyilkosát haladéktalanul szabadon kellene bocsátani. Elfogadhatatlan, hogy a törvény alkalmazói (a rendőrség, az ügyészség és a nyomozati bíró) politikai nyomásra felfüggesztették a joguralom mellőzhetetlen tételét és az elkövetés időpontjában irányadó rendelkezések helyett az aktuális pártérdekeknek megfelelő döntést hoztak. Vélemény.

Gadó Gábor








Nemzetközi lapszemle: Biden ad majd amnesztiát Trumpnak?

Mi történik, amikor a keresztapák veszik át az irányítást a politikában? Szétrombolja-e a populista cunami az európai demokráciákat? Kaphat-e menlevelet Lengyelország a jogállam lebontására, csak azért, mert segít Ukrajnának? Mire kíváncsi a Fertő tónál az UNESCO tanácsadó testülete? Válogatás a világsajtó írásaiból.

hvg360


Nemzetközi lapszemle: Lelepleződött a szerb elnök trollhadserege, a hatalom féregezi az ellenzéket

Trollnak kellett állnia, hogy munkát kapjon az államapparátusban, vallotta be egy nő, de sok más is kiderült a szerb elnök módszereiről. Oroszország kihasználhatja Ukrajna NATO-tagság előtti előszobáztatását. Netanjahu újra támad, szakadékban az izraeli demokrácia. Ha nincs jogállam, nincs pénz, nem enged az EU az elvárásaiból. Válogatás a világsajtó írásaiból.

hvg360

Papp Gábor, Völner Pál ügyvédje: „Nincs itt piros telefon, hogy leszóljanak a pártközpontból"

Ügyfelei között szép számmal akadnak ismert emberek, politikusok, vállalatvezetők, médiaszemélyiségek. Ha valaki be akarja sorolni ebbe vagy abba a politikai táborba, nincs könnyű dolga: egyszerre védi Völner Pált, a korrupcióval vádolt volt fideszes miniszterhelyettest és Horváth Csaba szocialista politikust. Szakterülete a büntetőjog, ahol a bíróságokat függetlennek tartja, az ügyészséget azonban nem. Utóbbira szerinte a politika rátelepszik, aminek beláthatatlan következményei vannak. Papp Gábor ügyvédet 20 éve az ország egyik legsikeresebb fiataljának tartották, ezért beszélgettünk most vele jogról, fociról és arról, mit jelent a siker.



Tóta W.: Éberség, elvtársak!

Az a probléma a woke elleni háborúval, hogy önmaga karikatúrája. Nincs a nyugati világban olyan ország, amelyet nálunk erősebben sújtana a hópiheség és az eltörlés kultúrája. Ahol bármilyen különvélemény hazaárulás. Vélemény.