szerző:
MTI

Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) munkatársai hétfőn megtagadták tőle, hogy élhessen képviselői jogával, mert nem tekinthetett bele egy levélbe, amely a Lomnici-ügyben érkezett a hatósághoz. Az NMHH szóvivője később újságírókkal azt közölte, hogy a kívánt levelet a hatóság hamarosan közzéteszi a honlapján.

Az NMHH Médiatanácsához érkezett levélbe kívánt betekinteni hétfőn Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő, aki szerint ehhez nem kapott lehetőséget a hatóságtól. A levelet az a köztelevízióban dolgozó szerkesztő írta, aki a Lomnici Zoltán volt főbírót kitakaró híradós anyagot készítette. A szerkesztő a levélben a híradás készítésének hátterét tárta fel. "Nem lehet egy egész ország fejére zsákot húzni, nem lehet azt kérni a magyar nemzettől, hogy ne lássanak, ne halljanak" - fogalmazott Nyakó István.

A képviselőt hétfőn Kiricsi Karola, az NMHH szóvivője fogadta, aki azt közölte, hogy az ügyfélszolgálatra érkezett levelet személyiségi jogokra hivatkozva nem mutathatja meg a szerző hozzájárulása nélkül. A képviselő - tette hozzá Kiricsi - mégis tájékozódhat a levél tartalmáról, hiszen a dokumentumot a Médiatanács egyik tagja is megkapta a feladótól a saját Facebook-oldalán, ez a tanácstag pedig rendelkezésre bocsátja a hozzáférést a profiljához Nyakó István számára.

A képviselő kijelentette, hogy magánlevelezésbe nem hajlandó betekinteni, azt pedig képviselői jogai korlátozásának tekinti, hogy a hatóságnál iktatott levelet nem láthatja. Hozzátette, hogy ezt jelezni fogja az Országgyűlés elnökének. Elmondta azt is, hogy mivel tudomása szerint a levél eljutott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójához is, ezért Böröcz Istvánt is felkeresi, aki a kitakarási ügyben szintén vizsgálatot folytatott le saját intézményében.

Kiricsi Karola később újságírókkal közölte: bár a képviselőnek a Facebookon keresztül a rendelkezésére bocsátották volna a levelet, erre Nyakó István nem volt kíváncsi. A levelet ugyanakkor a hatóság saját honlapján hamarosan közzéteszi, miután kitakarta belőle azokat a tartalmakat, amelyeket a személyes adatok védelméről szóló törvény nem enged közzétenni.

Az úgynevezett Lomnici-ügyben Nagy-Navarro Balázs, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke fordult a Médiatanácshoz, ám a testület hatáskör hiányában elutasította az ügy kivizsgálását. Az ebben az ügyben írott szerkesztői levélről is elsőként a szakszervezeti vezető számolt be.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Baleset miatt kerülőúton közlekedik több nemzetközi vonat

Baleset miatt kerülőúton közlekedik több nemzetközi vonat

Scholz: évekig ne várjanak kamatemelést

Scholz: évekig ne várjanak kamatemelést

Tíz nap, húsz óra és 47 perc alatt tekerte át Európát

Tíz nap, húsz óra és 47 perc alatt tekerte át Európát

A budapestiek elvándorlása népességrobbanást hozhat az agglomerációban

A budapestiek elvándorlása népességrobbanást hozhat az agglomerációban

Videóüzenetben mondott köszönetet Merkel a magyaroknak

Videóüzenetben mondott köszönetet Merkel a magyaroknak

Elődöntős Vancouverben Babos Tímea

Elődöntős Vancouverben Babos Tímea