szerző:
hvg.hu

Személyes adatokat tartalmaz az egyetem álláspontja szerint, ezért nem adható ki az a jelentés, amit a Schmitt Pál doktori dolgozatának vizsgálatával megbízott bizottság állított össze. Lapunk a Nemzeti Adatvédelmi Hatósághoz fordul.

Több mint ezerötszáz oldalt tesz ki az a teljes jelentés, amit Schmitt Pál plagizált doktorijával kapcsolatban állított össze a Semmelweis Egyetem (SE) még januárban felállított vizsgálóbizottsága – közölte az egyetem azután, hogy a testület március 27-én nyilvánosságra hozta jelentésének összefoglalóját, melyben oldalakon át részletezték, hogy a köztársasági elnök mely szövegrészeket vett át változtatás nélkül Dmitrij Georgiev, Hriszto Meranzov és Klaus Heinemann munkáiból. A bizottság megállapította, hogy az akkori szabályok szerint tulajdonképpen a Testnevelési Főiskola és Schmitt Pál konzulensei hibáztak.

A jelentés után pingpongmeccs kezdődött az egyetem és a minisztérium között, hogy végül is ki hivatott dönteni a köztársasági elnök doktori címéről, végül az egyetem doktori tanácsa megfosztó határozatot hozott, majd még aznap az SE szenátusa is megerősítette ezt. A jelentéshez Fluck Ákos ügyvéd, a bizottság egyik tagja különvéleményt fogalmazott meg, ami nagyon súlyos megállapításokat tartalmazott.

Schmitt Pál is kéne hozzá

Az SE azonban ezután sem szándékozott nyilvánosságra hozni a teljes jelentést, így a hvg.hu közérdekű adatközléssel fordult az intézményhez. Megkeresésünkre ma adott választ Tulassay Tivadar rektor. Mint a megküldött levélből kiderül, az egyetem álláspontja szerint a 2011. évi CXII. törvény (Infotörvény) hatálya alá tartozik a jelentés, vagyis személyes adatnak minősül. Erre hivatkozva az SE elutasította megkeresésünket. A jelentést érvelésük szerint csak az érintett, vagyis Schmitt Pál hozzájárulásával lehetne kiadni.

Schmitt Pál ment - a jelentés egyelőre fiókban marad
©

A hvg.hu álláspontja szerint ugyanakkor még abban az esetben is kiadható lenne a jelentés, ha a volt állmfő nem járulna hozzá, egyszerűen a személyes adatokat kellene felismerhetetlenné tenni, kitakarni a szövegben. Szerkesztőségünk emiatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul.

Egy másik ügyben is adatokat igényeltünk az SE-től, arra is kíváncsiak voltunk, hogy kaptak-e díjazást a vizsgálóbizottság tagjai. Ezzel kapcsolatban még várunk a válaszra, de információink szerint csak Fluck Ákos kapott megbízási díjat, a többiek ingyenesen végezték a vizsgálatot.

A hvg.hu január 11-én írta meg, hogy az államfő kisdoktori dolgozatából mintegy 180 oldal szinte szó szerinti egyezést mutat Nikolaj Georgiev bolgár sportkutató egy másik, 1987-ben hasonló címmel készített francia nyelvű tanulmányával. Egy héttel később azt is feltártuk, hogy ezen felül 17 oldal Klaus Heinemann német professzor 1991-ben megjelent tanulmányának fordítása.

Törzsanyag

Schmitt Pál egyhetes hallgatás után január 18-án reagált először az egy héttel korábban megjelent, a plágiumgyanút felvető cikkünk állításaira. Az államfő a Kossuth Rádió reggeli műsorában utasította vissza a plágiumvádakat, és azt mondta, hogy a 180 oldalnyi – szerinte az egyes jegyzőkönyvekből mindenki, így Georgiev számára elérhető – „törzsanyagon” felül a dolgozatában a fennmaradó 30-35 oldalnyi szöveg (amely Schmitt szerint a következtetéseit tartalmazza) a saját munkája.

Az interjút követően azonban szerkesztőségünk azt is bemutatta, hogy Schmitt ebben sem mondott igazat, hiszen dolgozatának Következtetések című fejezete szinte teljes egészében a Georgiev-mű egyik fejezetének átvétele. Megállapítottuk, hogy Schmitt 215 oldalas dolgozatából mindösszesen hozzávetőleg 12 oldal maradt. A 10 számozatlan oldalt is a disszertációhoz számítva úgy tűnik, hogy 225 oldalból 213 oldal, vagyis a szöveg 94,6 százaléka más munkák átvétele. (Fluck Ákos lényegében ugyanerre jutott.) Azóta az Index olvasói a megmaradt oldalakból többet azonosítottak más, külföldi szerzők műveiből.

Lemondása előtt az MTV-nek adott múlt pénteki interjújában Schmitt Pál azt mondta, "nem esett jól" neki, hogy az egyetem szenátusa – állítása szerint – az ő megkérdezése nélkül fosztotta meg kisdoktori címétől. Tulassay Tivadar rektot hétvégi közleményéből ugyanakkor kiderül, hogy ez nem igaz, a bizottság igenis meghallgatta. Az államfő arról is szólt, hogy "lelkük rajta", ha elveszik a kisdoktori címét. Mint megjegyezte: azt ő maga is visszaadta volna, "ha kell".

Miután hétfőn a Parlamentben bejelentette lemondását, Schmitt Pál meggondolta magát, és közleményben tudatta, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusának szerinte ténybeli, jogi tévedéseket és eljárásjogi szabálysértéseket tartalmazó döntésének ügyében a határozat kézhezvétele után az általa megbízott ügyvédi irodával megteszi a megfelelő jogi lépéseket, vagyis várhatóan bíróságon támadja meg a döntést.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
MTI Itthon

A Professzorok Batthyány Köre is lemondásra kapacitálja Schmitt Pált

A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa a maga részéről levonta az ügy tanulságait, bízunk benne, hogy ezt az elnök is megteszi – közölte a fideszes szellemi holdudvarhoz tartozó, korábban Schmittet védelmébe vevő Professzorok Batthyány Köre, amely egyet a Testnevelési Főiskolának is odaszúrt.

MTI Itthon

Botrányos Schmitt-interjú: végre megszólalt a Fidesz

Az alaptörvény értelmében a köztársasági elnök személye sérthetetlen, "mi ehhez tartjuk magunkat" - közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szombaton az MTI érdeklődésére, reagálva Schmitt Pál péntek esti nyilatkozatára.

hvg.hu Itthon

Schmitt Pál szóban is megvédte magát az egyetem előtt

Schmitt Pál többször sérelmezte, hogy nem hallgatta meg a Semmelweis Egyetem és annak szenátusa őt, és így vették el doktori címét. Schmitt Pált március 19-én hallgatta meg a Semmelweis Egyetem tényfeltáró bizottsága.

hvg.hu Itthon

Schmitt Pál belebukott a plágiumbotrányba

Lemondott köztársasági elnöki pozíciójáról Schmitt Pál. Az államfő - akit múlt csütörtökön fosztott meg a Semmelweis Egyetem szenátusa kisdoktori címétől - napirend előtt szólalt fel a parlamentben, miután egyeztetett Orbán Viktor kormányfővel. Schmitt azt mondta, hogy az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök a nemzet egységét fejezi ki, és mivel úgy érzi, jelenlegi személyes ügye inkább megosztja a nemzetet, ezért lemond.

Tallián Miklós Vélemény

Schmitt botránya: mitől retteg a tudományos elit?

A magyar tudományos szféra, amely a Kádár-korszakban játékteret kapott a hatalomtól, még mindig elhiszi, szellemi vezető szerepe nélkülözhetetlen az ország működtetéséhez, és mindent megtesz ennek a látszatnak a fenntartásáért. A plágiumügy pedig ennek a remekül felépített kényelmes rendszernek az összeomlásával fenyeget. A nagyközönség ugyanis megtanulta, hogy a plágium, illetve a megalapozatlan tudományos fokozatok lobogtatása csúf dolog, és ha egy elnök belebukott, akkor onnantól kezdve egy hasonló (és megalapozott) ügyben a szellemi elit bármelyik tagja odaveszhet.

hvg.hu Napi merítés

Ki veheti el Schmitt doktori címét?

Schmitt Pálnak nem lesz könnyű dolga, ha valóban bírósághoz fordul doktori címe ügyében, ahogy erre lemondó beszédében utalt. Az egyetemnek jogában állt a cím visszavonása - írja a Ténytár blog.

Engedély nélkül épült a Sagrada Familia

Engedély nélkül épült a Sagrada Familia

Súlyokkal megpakolt teherautók foglalják el a Lánchidat péntek éjszaka

Súlyokkal megpakolt teherautók foglalják el a Lánchidat péntek éjszaka

Szaúd-Arábia beismerte az újságíró megölését, bűnbakokat is találtak

Szaúd-Arábia beismerte az újságíró megölését, bűnbakokat is találtak

Étterem ment tőzsdére Budapesten

Étterem ment tőzsdére Budapesten

A Momentum kiderítette, Németh Szilárdnak is van lakáskassza-megtakarítása

A Momentum kiderítette, Németh Szilárdnak is van lakáskassza-megtakarítása

Újabb imázsvideót küldünk a világnak Magyarországról és Budapestről

Újabb imázsvideót küldünk a világnak Magyarországról és Budapestről