szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ötpercenként megölnek egy keresztényt a világban, Magyarországon pedig listákat írnak róluk. Az oktatási államtitkár szerint nem tandíj lesz, hanem diákhitel, az MSZP pedig új jelszót alkotott: "Rosszabbul élünk, mint két és fél éve". Emléknapot kaptak az elhurcolt németeknek, és nem lesz egyház a Rózsakereszt Iskolájából. Kedden szavaz csak a parlament a 2013-as büdzséről, de hétfőn még rohammunkában módosítani kell a stabilitási törvényt, mert megint nem sikerült tartani a konvergenciaprogram számait.

Most érkezett

Több a szállás, mint a hajléktalan

Ahelyett, hogy bármit tettek volna kormányzásuk idején a hajléktalanokért, most a fagyhalál miatt aggódik - támadt vissza Halász János államtitkár, aki szerint a kormány meghozta az intézkedéseket, több a fűtött szálláshely, mint ahány hajléktalan van, vagyis senkinek nem kell az utcán aludnia. A pályázatokat nem decemberben írják ki, hanem ekkor bírálják el - mondta Halász, aki szerint az új Széchenyi-tervből is százmilliókat költenek az utcán élők integrálására. Bakondi tábornok feladata a kormányzati lépések összehangolása, a szegényeknek pedig a gáz és villamosáram árának 10 százalékos csökkentése segít leginkább.

A képviselő nem fogadta el a választ, mert azokon nem segít az árcsökkentés, akiknél már kikapcsolták az áramot. A parlamenti többség viszont elfogadta a választ.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4

Tél tábornok nem véd a fagyhaláltól

A kormány kinevezte a tél tábornokát - ironizált a szocialista Varga László azon, hogy Bakondi Györgyöt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjét télügyi kormánybiztossá nevezték ki. Miközben az államtitkárok egyeztetnek, a hajléktalanokat ellátó szervezetek a támogatási pályázatok kiírására várnak - mondta a képviselő, aki szerint azokra is gondolni kell, akiknek még van lakásuk, de a rezsidíjakat már nem tudják fizetni. Varga szerint 115 ezer családnál már kikapcsolták a villanyt és a fűtést, de a kormány nem tesz semmit értük, például nem vették napirendre az MSZP javaslatát az „Összefogás a Fagyhalál Ellen Alap” létrehozásáról.

Emléknap az elhurcolt magyarországi németeknek

Az Országgyűlés 333 igen szavazattal 7 tartózkodás mellett a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjává nyilvánította január 19-ét. 1946-ban ugyanis ezen a napon indult el az első vagon Budaörsről, amivel kezdetét vette a második világháborúban győztes hatalmak döntésének megfelelően a magyarországi svábok kitelepítése. A parlament a határozat szerint „tisztelettel adózik mindazok előtt, akik a megaláztatások, elhurcolások áldozatai voltak”.

Nem lesz egyház a Rózsakereszt Iskolája

A parlament 5 igen és 250 nem szavazattal nem támogatta a Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület egyházként való elismerését. Az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Iskolájának is hívott ezoterikus-keresztény vallási mozgalom tagjai az ókori gnosztikusok modern követői, akik hisznek abban, hogy minden emberben ott szunnyad Krisztus, csak fel kell ébreszteni.

Egyhangú döntés született a Dunáról

A parlament 336 igen szavazattal, egyhangúan egyetértett azzal a népi kezdeményezéssel, amely azt kérte, hogy "az Országgyűlés tűzze napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását".

Egy nap alatt törvény lesz a salátából

A parlament 242 igen szavazattal 82 nem ellenében hozzájárult, hogy kivételes sürgős eljárásban fogadják el az "Egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról" szóló javaslatot. Ez azt jelenti, hogy a 92 oldalas salátatörvényt még ma megszavazzák.

A távhő ára lesz a következő

A magyar kormány 2013. január 1-jével 10 százalékkal csökkentette a lakossági gáz és villamosenergia árát - jelentette be tényként Fónagy János államtitkár, aki szerint a rezsiárak befagyasztása után eljött az idő a csökkentésre is. A kormány következő feladata, hogy ezt a csökkentést a távhő árában is érvényesítsék. Az árcsökkentés 3,8 millió családot érint majd - mondta Fónagy.

Rogán: nem lehet profit a gázárban!

Az elmúlt években mindig azt hallottuk, hogy miért nem lehet csökkenteni a gáz és a villamosenergia árát - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint itt az ideje kimondani, hogy ez elfogadhatatlan. Rogán szerint már eddig is sok mindent tettek, amiről korábban azt mondták, hogy nem lehetséges. A frakcióvezető szerint egyáltalán nem fogadható el, hogy profitot tartalmazzon a gáz és a villamosenergia ára. 2002 és 2010 közt 58,7 százalék volt az infláció, miközben a gáz ára 200 százalékkal emelkedett - mondta Rogán, aki szerint vásárlóerő-paritáson számítva a magyarok másfélszer annyit fizetnek az energiáért, mint az EU-átlag. A frakcióvezető szerint a Fidesz támogatja a kormányt abban, hogy 10 százalékkal csökkentsék az árakat, de nem árulta el, hogyan érik el ezt.

Méltatlan vád, hogy nem tettünk semmit

Utolsó mondatával teljesen más irányba vitte el a felszólalást - figyelmeztette a képviselőt Szatmáry Kristóf államtitkár. Szerinte a bankok a globális érdekek mentén cselekszenek, és csak akkor lehetnek a helyi közösségek hasznára, ha megfelelően erős az állami szabályozás. Szatmáry méltatlannak nevezte, hogy a jelenlegi kormányt azzal vádolják, hogy nem tett semmit a bankok szabályozása érdekében, az egyenlőtlen viszonyok kiegyenlítése érdekében, majd hosszan sorolta a devizahitelesek védelme érdekében hozott intézkedéseket.

"A bankok rémuralmának megtörése"

"Mit tesz a bankok rémuralmának megtörése ellen az emberek védelmében a kormány?" - kérdezi a jobbikos Volner János, aki szerint a jelenlegi kabinet már a devizahitelek ellen sem akart semmit tenni, csak a Jobbik aláírásgyűjtése után vezették be az árfolyamgátot, de ezzel is csak a bankokat hizlalta. A kormány nem törődött azzal, hogy felemelték a kamatokat és az árfolyamváltozást is teljes egészében az adósokra terhelték. Volner szerint a kormány asszisztál a kilakoltatásokhoz, és a tranzakciós adó áthárítása ellen sem tesz semmit. A Jobbik nem fogja tűrni, hogy az emberek földönfutóvá váljanak - mondta a képviselő, aki szerint a Fidesz a Mazsihisz egyetlen füttyentésére nagykoalíciót kötött Bajnai Gordonnal.

1 2 3 4
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!