Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Nem az a kérdés, hogy miből telik a Jobbiknak óriásplakátokra, hanem az, hogy mi áll azokon a plakátokon. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a Jobbikkal való kollaborálást elítélők némelyike megfeledkezik arról az apróságról, hogy ma a Fidesz-KDNP politikája jobbra áll a Jobbikétól.

Az egyik balliberális klub vagy egyesület (szégyenszemre eddig nem hallottam róla) meghívta Vona Gábor országgyűlési képviselőt, a Jobbik elnökét, ami ellenvetéseket váltott ki. (Érdekes persze, hogy ezek az ellenvetések aztán az orbáni állam fő szócsövében, a Kossuth Rádióban, ott is a hírhedt Vasárnapi Újságban hangzanak el, ahol a Fidesz-KDNP éppen a rivális Jobbiktól és a „náci beszédtől” védi a magyarhoni zsidóságot és más sérülékeny embercsoportokat, némi „házi liberális” asszisztenciával.)

Csakugyan nem tudjuk, hogy a Jobbik – korábban neonáci, újnyilas elemeket is tartalmazó entitás – mennyire változott meg. Nem látunk a Jobbik vezetőinek a fejébe, de ez nem is fontos: a politikában a nyilvános aktusok a lényegesek, a Jobbik pedig „konzervatív néppártként” határozza meg magát jelenleg, korábbi rasszista, antiszemita kijelentésekért, állásfoglalásokért elnézést kért, legalább időlegesen föladta Európa-ellenességét, és tett tagadhatatlanul demokratikus gesztusokat is, miközben több vonatkozásban változatlan. (A „konzervatív néppárt” megnevezés mérsékeltebb, mint az Ausztriai Szabadságpárté [FPÖ], amely hivatalosan „soziale Heimatpartei”, amiben ott rejlik a „nemzeti” és a „szociális” meghitten ismerős összekapcsolása, ez pedig a német nyelvterületen gáz. Akárcsak a búzavirág a gomblyukban, amely az osztrák nácik „helyettesítő” jelképe volt, amikor Dollfuss betiltotta a horogkeresztet. Evvel lépett föl Norbert Hofer [FPÖ] annak idején az elnökjelölti vitákban. Burgenlandot ugyanez az FPÖ koalícióban kormányozza a szociáldemokratákkal...)

Ma a Jobbik mérsékeltebb, mint bizonyos dániai, norvégiai, finnországi kormánypártok vagy mint a Svéd Demokraták. Nem szélsőségesebb – sőt –, mint németalföldi és flamand testvérpártjai.

Evvel együtt jobboldali, magyar nacionalista párt, és együttműködése a baloldali, balközép, liberális erőkkel súlyosan problematikus; az olykori együttműködés a Jobbikkal csak megnyugtatja a habozó ellenzéki választókat, és csak szavazatokat szerez Vona Gábornak és Toroczkai Lászlónak.

Pedig én még azt se tagadom – legyünk tárgyilagosak, amennyire lehet –, hogy a Jobbiknak akadnak kitűnő ötletei, ilyen az európai bérunió gondolata, amelyet a magyarországi baloldalnak kellett volna fölvetnie. A gondolatot hatásosan és hitelesen legitimálja az európai (köztük a magyarországi) szakszervezetek pozsonyi állásfoglalása. Nem először fordul elő a történelemben, hogy a radikális jobboldal kihasználja a szociáldemokrácia tétovaságát, szájtátiságát, rossz ütemérzékét, és evvel nyeri meg magának a dolgozókat. Úgy kell nekünk. (Ugyanakkor – eltérően Schiffer Andrástól – én nem írtam volna alá a Jobbik népszavazási fölhívását: nemcsak az számít, hogy mivel értünk egyet, hanem az is, hogy kivel.)

Mondhatnám azt is, hogy tűrhetetlen a Jobbik kampánystílusa („Ti dolgoztok, ők lopnak!” – „Gengszterek!”), ha nem kellene szégyenkezve beismernem, hogy az Együtt derék elnökének és az LMP derék társelnökének alapvető mondanivalója ugyanez (bár ők komoly föltáró-leleplező munkát végeznek, szemben a Jobbik üres hangoskodásával sok ezernyi durva óriásplakáton). Igaz, hogy az Orbán-kormányzat „kitalicskázza” (miféle terminológia ez?...) a közjavakat a „mély állam” sötét barlangjaiba, ahol elvesztik „közpénzjellegüket” (hogy közben fideszes magánemberek személyesen is meggazdagodnak, ehhöz képest mellékes). A közélet brutalizálása – hasonlóképpen fölhalmozott, nem is annyira homályos eredetű vagyonok segítségével és mások politikai munkájának plagizálásával a Jobbik esetében –, az ellenfelek dehumanizálása megbocsáthatatlan: ebben Orbán Viktor magyar miniszterelnök apparátusa a főbűnös, de mind a jobboldali, mind a „demokratikus” (balközép) ellenzék is hozzájárul. Ebben az ocsmány zajongásban persze elsikkad a rezsim (tekintélyelvű, elnyomó, népellenes, szabadságellenes, soviniszta) lényege. Milyen demokratikus jövőt ígér az a ricsaj, amelyből csak a másik félnek börtönt ígérő rikkantások hangzanak érthetően?

Milyen ellenzékiség az, amely a menekültek és bevándorlók elleni rasszista és/vagy kulturalista uszítást még következetesebben használja, mint a szélsőjobboldali kormány? (A Jobbikkal való kollaborálást elítélők némelyike megfeledkezik arról az apróságról, hogy ma a Fidesz-KDNP politikája jobbra áll a Jobbikétól. Ez a változás viszonylagos: nem a Jobbik javult annyira, amennyire a Fidesz-KDNP romlott. Beismerem, hogy – másokkal ellentétben – ezt én pár éve még nem láttam előre.)

A Jobbik sajnos csak támaszkodhatott a mindenütt, a balközépen is föllelhető mocsárban tenyésző rágalmakra – Orbán Viktor cigány (nem igaz), Kövér László kommunista volt (nem igaz), Orbán Viktor az SZDSZ és/vagy Soros embere volt (nem igaz), Orbán Viktor „Putyin-csicska” (nem igaz) –, amelyek a jobb ízlésű embereket elémelyítik az ellenzéki szubkultúráktól.

Orbán miniszterelnök úr (a parlamenti és „civil” ellenzék tudta nélkül) mindeközben fölszámolta az alkotmányos magyar államot (beleértve a szakszerű közigazgatást), szűkös kivételektől eltekintve a független médiákat, a közszabadságokat, az akadémiai-egyetemi autonómiát, igyekszik fölszámolni a civil társadalom önállóságát, eltűrhetetlen mértékig fokozta az egyenlőtlenséget, a társadalmi igazságtalanságot. Azonban volt annyi esze, hogy a gyönge ellenállást – kivéve az elbocsátásokat és forrásmegvonásokat, amelyekről még az ellenzéki sajtónak se sikerült igazán informálnia a közvéleményt – ne torolja meg erőszakosan; magyarországi ellenzékiek nem ülnek börtönben (viszont börtönt követelnek kormánypárti ellenfeleiknek). Orbán úr igazi eszmény- és példaképe, Recep Tayyip Erdoğan elnök azért kénytelen lecsukatni tízezreket (és a közszolgálatból elbocsátani százezreket), mert Törökországban van ellenállás, sőt: van igazi baloldal. Magyar- és Lengyelországban megtorlásra, valóságos ellenállás híján, nincs szükség. De a lényeg – a demokratikus állam, az alkotmányosság, a független igazságszolgáltatás, az autonóm közigazgatás és közszolgálat, az emberi jogok (köztük a szociális jogok) fölszámolása (korlátozása) – azonos.

A magyarországi sajtó olyan önfeledten közli a közvélemény-kutatások „eredményeit”, mintha a Tolna, Zala, Somogy megyei közvélemény értesülve lenne a honi viszonyokról, mintha az a félóra, amit a pénz után kutyagoló, holtfáradt emberek, akár „értelmiségiek” naponta a közügyekre fordíthatnak, elég volna a tájékozódáshoz, mintha itt a Neue Zürcher Zeitung és a Journal de Genève színvonalán ír(hat)nák az újságot. (Hogy csak olyan nagypolgári lapokat említsek, amelyek irányvonalával mélységesen nem értek egyet. Az én személyes kedvencem a taz.) Itt az etnicista/rendpárti propaganda és a legócskább bulvár dominál. (Pénteken arról értesülhettünk a „minőségi” internetes sajtóból, hogy Palvin Barbara [?], akinek 145 ezer követője van [?!], hazalátogatott. Ki a fene lehet ez a nő?)

Mindennek egyik, könnyen fölismerhető következménye: az országot vezető politikusok (és – részben – ellenfeleik) könnyelmű, felelőtlen, pazarló, megbízhatatlan, logika és valóságérzék nélküli, hatalommániás, hiú és fölületes emberek. Rémületes arra gondolni, hogy az ezerféle válsággal küzdő Európában (Katalóniától Koszovóig, a görög- és franciaországi menekülttáborokig, a mindenütt erősödő idegengyűlölet és nemzeti konfliktusok körülményei között, a legtöbb országban betegeskedő gazdaság fenyegetései közepette) ilyen figurák kezében van a magyar honpolgárok élete és halála.

Mindezen valamicskét (ha nem is túl sokat) segítene a folyamatos politikai tisztázás, világos elvszerűség. A Jobbikkal való együttműködés a balközépen elhomályosítja az óhajtott kormány- vagy rendszerváltás irányát, jelentését, és a lehető legrosszabb hatással van a közéletre. Amennyiben ez nem jelent többet, mint „Orbán Viktor leváltását mindenáron”, akkor a közönség láthatja, hogy pusztán elvont, tartalmatlan hatalmi váltás a cél: ez igazi demokraták számára nem vonzó. Persze a Jobbik mint ellenzéki párt tiltakozik jogainak korlátozása ellen, mint félig-meddig önkényuralmi kormányzatok idején minden ellenzéki párt, beleértve a totalitárius szándékú ellenzéki pártokat. A Jobbiknak igaza van ebben-abban, de hát bizonyos részletkérdésekben a nyilasoknak is igazuk volt Telekivel, Imrédyvel, Sztójayval szemben. (Evvel nem azt állítom, hogy – mai alakjában – a Jobbik fasiszta. Már nem az; ki tudja, meddig. De ez mellékes: rendes baloldaliaknak és liberálisoknak így is elfogadhatatlan. Pont annyira, mint az orbáni államgépezet és állampárt.)

Nem az a kérdés, hogy miből telik a Jobbiknak óriásplakátokra. Hanem az, hogy mi áll azokon a plakátokon. „Migránsozás” és fenyegetőzés és primitív gyalázkodás.

Időközben kiderült, hogy mindennek következtében – meg az Orbán-apparátus szakadatlan negatív reklámjának hatására is – a Jobbik „a választani tudó biztos választók” körében (a Medián szerint) 16 százalékot mondhat a magáénak, míg az MSZP 9, az LMP 7 százalékot; mindeközben a Fidesz-KDNP a sztratoszférikus 55 százalékot éri el. Mindez még változhat, de összességében a jobboldali hegemónia egyértelmű és vitathatatlan. (Ráadásul az orbáni államnak a Jobbik ellen intézett alkotmánysértő, törvénytelen, visszaélésszerű támadásai arra kell hogy késztessék – a Jobbikkal szemben – alkotmányos szellemű, pluralista és demokratikus erőket, hogy az antidemokratikus Jobbik és a meghetősen problematikus Simicska-konglomerátum védelmére keljenek pl. a „plakátbotrányban”, ami a klasszikus „weimari” dilemma egyik rossz megoldása. Ebben a dilemmában az a történelmi nevezetesség, hogy csak rossz megoldása van. Hiszen az alkotmányos szellem cserbenhagyása csak azért, mert ezúttal a szélsőjobboldalt védené, szintén rossz megoldás.)

Ha a „demokratikus” (balközép) ellenzék is belesüllyed az ilyesmibe, az lesz Orbán Viktor rendszerének legnagyobb győzelme.

A kiváló és szeretetre méltó Schilling Árpád („ellenzéki ikon”) azt javasolta a minap, hogy legyen Simicska Lajos az egyesült ellenzék vezére, „a magyar Macron” (arról nem szólva, hogy a francia Macron milyen gyalázatosan antidemokratikus politikát folytat…). Ehhöz nem is fűzök további észrevételeket. Ezt javasolja a tiszta ember, a meg nem alkuvó, szabad szellemű, bátor művész.

Hogy ne csüggedjünk el?

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!