Mérgelődünk, stresszelünk, felmegy a vérnyomásunk – kinek jó ez? Ezzel nem tudjuk változásra bírni az utóbbi időben lejtmenetbe kapcsolt államvasutakat. Magunkon viszont tudunk változtatni, de ehhez először meg kell értenünk a saját állapotunkat.
A legtöbbünknek az egész nap az idővel való zsonglőrködéssel telik: hozzászoktunk, hogy száz dolgon gondolkodjunk egyszerre, száz dolgot intézzünk, és este azzal szembesüljünk, hogy a fele megmaradt másnapra.
Ezt a jelenkor diktálta pörgést szakítja meg a MÁV, amikor késik/lerobban/kimarad a szerelvény, amivel utaznánk/ingáznánk – ahogy az kedden a keleti és a nyugati fronton is megtörtént. A terveinknek, feladatainknak lőttek, egy állomáson vagy egy zsúfolt kocsiban veszteglünk, és azon agyalunk, mi lenne a legjobb megoldás: várakozni még, átszállni egy másik vonatra, netán lemondóan hazakullogni?
Ez a hátráltatásérzés – és hogy nem tudjuk irányítani a napirendünket, hogy elveszítjük a kontrollt –, ami a magasba emeli a stressz-szintünket. Frusztráltak leszünk, idegesek, csalódottak. Üveges csirkeszemekkel meredünk a telefonunkra, attól várjuk a megoldást, de hiába: információt nem kapunk sem onnan, sem a tanácstalan kalauzoktól. Ez az információtlanság újabbat lök a stressz-szintünkön, mert ha nincs infó, akkor terveket sem kovácsolhatunk a menekülésről.
Mit tehetünk, ha már elvették tőlünk az irányítás illúzióját, és passzivitásra vagyunk kárhoztatva? Persze morgolódjunk, osszuk meg dühünket a sorstársainkkal vagy a távollevő szerencsésebb ismerőseinkkel. Ez teljesen természetes reakció, és segíthet átvészelni a sokkot, minket is olvasónk értesített arról, milyen káoszt élt át kedden a vasúti közlekedésben:
Ha pedig kimorogtuk magunkat, többféle út állhat a rendelkezésünkre. Hogy melyiket választjuk (akár többet is), függ a személyiségünktől, az ízlésünktől, a pillanatnyi lelkiállapotunktól. Nézzük őket sorban!
1. Ilyenkor sokan beletörődünk abba, hogy a várakozás „elveszett” idő, és a túlélésre utazunk. De úgy is felfoghatjuk, hogy nem áldozatok vagyunk, hanem ajándék időt kaptunk. Még ha elsőre furcsának hangzik, de az üresjárat közben is tudunk dönteni, választani, és akkor megszűnhet a nyomasztó tétlenség, a kiszolgáltatottság érzése.
2. Kézenfekvő, hogy várakozás közben gyakorolhatjuk a tudatos jelenlétet – olvashatjuk Corinne Sweet brit pszichoterapeuta Mindfulness – Gyakorlatok a tudatos jelenlét eléréséhez – bárhol, bármikor című 2016-os könyvében. Ő többek között azt javasolja, hogy figyeljük meg, milyen érzések törnek fel bennünk. Harag? Frusztráltság? Ingerültség? Unalom? Mi jár a fejünkben? Mi történik a testünkben? Szívjuk be a levegőt! Érezzük a padlót a talpunk alatt!
A tudatos jelenlét segít, hogy az itt és most-ra koncentráljunk, és ne azon pörögjünk, hogy éppen mit kellene csinálnunk és miről maradunk le. Megnyugszunk és harmóniába kerülünk térrel és idővel.
Még mélyebb fokozatra kapcsolhatunk, ha teljesen átadjuk magunkat a várakozásnak és relaxálunk (akár relaxációs zenére vagy utasításokra). A testi ellazulást lelki ellazulás is követi, és mindjárt könnyebb egy kupéban rostokolni.
3. Ha várni kell, sokan az önoptimalizációra esküsznek. Vajon milyen hasznos tevékenységet tudunk elvégezni egy vonaton vagy az állomáson? Tanulni mindig lehet: nyelvet telefonon, cikkeket, könyveket olvasni, podcastokat hallgatni. Önismereti vagy másmilyen teszteket kitölteni. Persze csak akkor, ha a mobilunk szépen fel van töltve (idén nyáron ez ugyanúgy kötelező, mint a jegyvásárlás).
4. Hasznos lehet a rendrakás is. Üzeneteket törölni, fotókat szerkeszteni, miközben reményteljesen pásztázzuk a hirdetményeket. De nem csak a mobilon, a táskában is: buszjegyek, rágópapírok kidobása, csekkek, számlák rendszerezése.
5. Ha van hely – például egy állomáson –, még edzeni is lehet. Tornázni, nyújtani.
6. Kifejezetten hasznos, ha segítünk a sorstársainknak. A gyerekeket lefoglaljuk, a kutyásoknak technikai segítséget nyújtunk, az időseket támogatjuk, amiben szükségük van.
7. Ha úgy érezzük, hogy nincs helyben elvégezhető munkánk, feladatunk, akkor is eltölthetjük az időt értelmesen rejtvényekkel, logikai játékokkal. Társasági előnyre tesz szert, akinél kártya van, de csak beszélgetni is lehet a többi utassal, az is érdekes élményeket tartogathat (egy másik korban így szövődtek a szerelmek). Humorizálni, vicceket mondani is jó feszültségoldás, és bár utóbb kiderült, kicsit másról szólt a sztori, a balatongyöröki állomáson vonatozók képe örökre beleégett a MÁV-károsultak retinájába.
8. És egyáltalán nem szükséges az értelmes időtöltés, csak pihenhetünk, lazíthatunk is, ha már így döntött a sors. Napozhatunk az állomáson, közösségi médiát görgethetünk, zenét hallgathatunk, filmet, shortokat bámulhatunk. Szunyókálhatunk is, valószínűleg nem maradunk le semmiről.
9. Persze sokunknak a várakozás és a mozdulatlanság kellemetlen, sőt félelmetes érzés, hiszen közben az ember úgy élheti meg, hogy teljesen egyedül van. Csapdába esett ismeretlenek között egy idegen helyen. Ilyenkor is segít a relaxáció, illetve az is, ha a levegővételünket számoljuk vagy a Jacobson-féle izomlazítást végezzük el, hogy elkerüljük a pánik állapotát. A vizualizáció sem rossz: lehunyjuk a szemünket és a képzeletünkben egy kellemes helyszínre varázsoljuk magunkat, legyen az tengerpart vagy tágas mező.
Akárhogy is, türelemre mindenképpen szükségünk lesz, amíg el nem indul/meg nem érkezik a vasúti szerelvényünk. Egy olyan társadalomban szocializálódtunk, ahol a hatékonyság az atyaúristen, az idő pedig pénz. Minden más első blikkre feleslegesnek tűnhet. Másfajta szemlélettel azonban azzal a gondolattal is megbarátkozhatunk, hogy – ahogy a közhely mondja – nem a cél, hanem az út a lényeg. Még ha az egy félresikerült vonatút is.
A családja körében hunyt el Ozzy Osbourne 76 évesen. Az egykor zűrös életű rocklegenda alig két hete adta le minden idők második legtöbb bevételt termelő jótékonysági koncertjét. Számos egészségügyi problémája volt, Parkinson-kórban is szenvedett.
Az amerikai elnöknek Jeffrey Epsteinnel kapcsolatban olyan összeesküvés-elmélet ellen kell védekeznie, amilyenekhez korábban ő szoktatta a most dühös táborát.
