szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az MTVA-nak sikerült úgy intéznie a szakítást, hogy mindenki más előbb tudott arról, mint a dokumentumsorozat két ismert arca.

Az MTVA közleményben jelentette be hétfő este, hogy 2019-től nem lesz képernyőn az On The Spot című dokumentumsorozat. A műsor készítői, Cseke Eszter és S. Takács András kedden Facebook-posztban reagáltak: azt írták, hogy éppen New Yorkba utaztak az INPUT nevű nemzetközi fesztiválra, ahol közszolgálati televíziók műsorait mutatják be.

Amikor a hosszú repülőút után bekapcsolták a telefonjaikat, a sajtóból tudták meg, hogy nem tart igényt rájuk az MTVA. Majd amikor megnyitották a levelezésüket, akkor látták a pár órával korábban kiküldött hivatalos levelet – tették hozzá.

Jövőre lesz 10 éve, hogy két kiskamerával elkezdték az On The Spotot. Magyarországról a legtöbbet a Duna TV fektette a dokumentumfilm-sorozatba, megköszönték az együttműködést, „hogy szabadon, függetlenül és méltósággal dolgozhattak az elmúlt években”.

Az On The Spot kilencedik, idei évadára érvényes szerződésük van a csatornával, a New York-i fesztivál után éppen az utolsó epizódot forgatják Észak-Amerikában, az új részek ősszel kerülnek adásba.

Az alkotók biztosak abban, hogy valamilyen formában 2019-ben is folytatódik majd az On The Spot – tették hozzá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!