A hat általánost végzett agrárproletár, Dobi István volt a legmélyebbről érkezett államfő Magyarország történelmében. Autodidakta politikus, nagy hatású szónok és agitátor volt a szociáldemokrata, majd a Kisgazdapártban (FKGP). A világháború után az FKGP minisztere, alelnöke, majd elnöke volt, ő vezette a pártnak a kommunistákhoz közel álló baloldalát. 1948 végétől 1952-ig miniszterelnök volt, azután másfél évtizeden át az Elnöki Tanács elnöke. Noha a borozgatáson kívül ultizni szeretett legjobban, a nagypolitikában nem osztottak neki lapot, de az agrárpolitika alakításában mindvégig részt vett a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnökeként. Államelnökként is járta az országot, rengeteg ismerőse, barátja, (ivó)cimborája volt mindenfelé. A maga köreiben közkedvelt ember volt. Az 1956-ban hatályos alkotmány szerint "ha az országgyűlés nem ülésezik, az országgyűlés jogkörét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa gyakorolja", s a kormány felmentése és kinevezése ebbe a jogkörbe tartozott. Ezért a Nagy Imre kormányát elsöprő szovjet agresszió után az elnöknek kulcsszerepe volt az alkotmányosság látszatának biztosításában. Dobi ezt a szerepet jól eljátszotta.
Nagy Imre pártján
A nagyon mélyről nagyon magasra jutott Dobi karrierje csúcsán nem volt boldog ember. Folyamatosan szenvedett attól, hogy semmibe veszik, lenézik, magára hagyják, strómanként használják. Élete utolsó éveiben írt (az Állambiztonsági levéltárban őrzött) titkos feljegyzései is árulkodnak erről. Október 23-án otthonában várja, hogy valakinek eszébe jusson, ő is a világon van: "Senki nem gondol rám - nem törődnek velem. Magamra hagyva telefonhoz ülök - várom, valaki majdcsak hív, mond valamit - de semmi!... A Pártközpontot hívom - olyan idegenül fogad ott a telefonos, gondolom, talán nem is ismer… Ígéri, hogy visszahív, de hiába várok. A Pártközpont nem üzen - nem csenget, nem keres! A lakásom őrei elmentek. Civil ruhába bújtak./…/ Embereim nem jelentkeznek - hivatalomban senki sincs." Végül aztán csak küldenek érte egy katonai gépkocsit. A forradalom napjait a parlamentben tölti.
Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitó 1948. június 11-én, a kép bal oldalán Mihályfi Ernő, az első sorban Szakasits Árpád, Rákosi Mátyás, Dinnyés Lajos, Dobi István és Vas Zoltán
Fortepan / RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÚJSÁG
Dancs József ezt írja a Politikuspályák című 1984-es kötet Dobiról szóló részében: "Dobi István nem vállal szolidaritást az ellenforradalom napjaiban újjászervezett kisgazdapárttal…. Rónai Sándorral együtt letartóztatták, mert ellenezte Nagy Imre kormányának azt az elhatározását, hogy Magyarország lépjen ki a Varsói Szerződésből." Ez volt a forradalom után terjesztett hivatalos legenda, amelyből egy szó sem igaz.
Horváth János mesélte Kelemen Sándornak (az utóbbinak az '56-os Intézetben őrzött életútinterjúja szerint), hogy a forradalom napjaiban a parlamentben "jött ki a Tildytől a Dobi Pista bácsi… és hát senki nem állt vele ott szóba, akik ott várakoztak …. odaköszöntem: Szervusz Pista bácsi. És hát látszott rajta, hogy mennyire örül, hogy hát szóba állok vele. És mindjárt jött oda, és félrehúzódtunk az egyik ablakmélyedésbe és beszélgettünk". És ennek a jobboldaliként számontartott, a Magyar Közösség perben elítélt és Dobi által akkor sorstársaival együtt megtagadott kisgazda politikusnak azt mondta az elnök:
"nagyon boldog vagyok, János, hogy végre egy olyan kormányt eskethettem föl, amelyik igazán a magyar népért van."
A semlegesség pártján
A forradalom alatt újjászervezett Kisgazdapárt megosztott volt, és Dobi aszerint viszonyult egykori párttársaihoz, ahogy azok viszonyultak hozzá. Az egyik jellemző álláspont az volt, hogy a pártban nincs helyük azoknak (legkivált Dobinak), akik annak fölszámolásában részt vettek és kiszolgálták a kommunistákat. Ez a hang uralkodott a Rómer Flóris utcai kisgazda villában megtartott alakuló ülésen, és hangot kapott a párt lapjában, a Kis Újságban. A parlamentben azonban egészen más volt a légkör. Dobi szervezte a koalíciós kormány kisgazda részét. Ő kezdeményezte Kovács Béla reaktiválását, ő hívta be Tildy Zoltánt a kormányba.
A forradalom leverése utáni hónapokban pedig, amíg el nem dőlt, hogy a Kisgazdapárt semmilyen mértékben és formában nem működhet tovább, Dobi volt a párttal kapcsolatos egyeztetések kulcsfigurája. 1957 márciusáig sűrűn tárgyal kisgazda politikusokkal a párt jövőjéről.
Dobi pozíciója veszélyben forgott. Az Elnöki Tanács kifejezetten pártállami intézmény volt. A Kisgazdapárt intéző bizottsága azt javasolta, hogy Nemzeti Tanács lépjen a helyébe Kodály Zoltán elnökletével. Ezt a javaslatot Kádár 1957 májusában az Országgyűlésben úgy állította be, mint a szocializmushoz hű Dobi eltávolítására irányuló akciót, holott annak legfőbb támogatója éppen a Dobihoz ekkor közel álló (és aztán Kádár mögé is beálló) Kovács Béla volt.
November elsején a kormánykabinet
"teljes egyhangúsággal egyetértett azzal az állásponttal, hogy a kormány kinyilatkoztassa az ország semlegességét".
Ez áll az ülés jegyzőkönyvében. Ezt vallották a kabinet perbe fogott tagjai. Ezt erősítette meg a döntés után nem sokkal Moszkvába repített Kádár János is a szovjet testvérpárt elnöksége előtt. A kabinet ülésén résztvevő Andropov nagykövet jelentésében pedig az is benne van, hogy Kádár Nagy Imre mellett szólalt fel. Az MSZMP KB 1957. december 21-i ülésén, amikor lényegében megszavazták Nagy Imre kivégzését, Kádár felsorolta, mi minden bizonyítja, hogy Nagy elárulta a népköztársaságot. A felsorolás leghangsúlyosabb eleme az volt, hogy Kádár és Dobi "tiltakozása ellenére" bejelentette Magyarország semlegességét…
Moszkva közölte az új álláspontot
1957 májusában újra összeült a régi Országgyűlés. Dobi ekkor előadja azt is, hogy őt egy "horthysta tiszt letartóztatta", és ki tudja, mi történt volna, ha meg nem jelennek akkor a szovjet csapatok. A "horthysta tiszt" Tildy testőre volt, Tildy hívta be régi testőreit a parlamentbe, hogy vigyázzanak rájuk. Ők kísérték le Dobit és Rónai Sándort az alagsorba, hogy védett helyen legyenek, amikor az épületet elérik a szovjet csapatok.
Dobi parlamenti beszámolója szerint az Elnöki Tanács november 4-én vonta meg a bizalmat a Nagy Imre-kormánytól. Sem Dobi, sem az Elnöki Tanács nem tett semmi ilyesmit november 4-én. Dobi ekkor Bibó Istvánnal, a Nagy-kormány tagjával együtt időzik a parlamentben, és nem is utal rá, hogy a kormányt felmentették volna.
A parlamentben szinte kivétel nélkül mindenki úgy vélekedett, hogy október 23-án a szocializmust megújító forradalmi mozgalom kezdődött, a kormány ennek élén áll, létezik komoly (antiszocialista, "reakciós") ellenforradalmi, illetve terrorveszély, de ezen úrrá tudnak lenni külső segítség nélkül. Kádár is csak akkor tért el ettől az állásponttól, amikor Moszkvában közölték vele az új álláspontját.
Dobi István és Kádár János a parlamentben, 1961-ben. Bűnszövetkezet
MTI / Vigovszki Ferenc
Ez annyiban volt új, hogy a Nagy Imre-kormányt és a mögötte álló fegyveres erőket képtelennek nyilvánította az ellenforradalmi veszély elhárítására és a forradalom megvédésére, ezért új kormányra és szovjet fegyveres segítségre van szükség. A Kádár-kormányt azért nevezték Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak, hogy az október 23-i forradalom kormányaként legitimálják. Dobi ennek jegyében jelentette ki a Kádár-kormány felesketése után a rádióban, hogy "a munkás-paraszt kormányt az az aggodalom teremtette meg, hogy népünknek a szebb életért elindított forradalmi mozgalmán felülkerekedett az ellenforradalom, s tönkre teszi szocialista vívmányainkat."
Ahogy múltak a hetek, egyre ritkábban nevezték a forradalmat forradalomnak a sajtóban, de ez azért még január derekán is előfordult. December hetedikén például egy "a forradalom napjaiban eltűnt" Skodát kerestek. Lehet, hogy az a Skoda akkorra már túlgurult a határon. Ifj. Dobi István is átgurult a kétszázezer megvetett "disszidens" egyikeként a határon. Az elnök fia már korábban is elkalandozott, az idegenlégió kötelékében harcolt Vietnamban, az apja a külügy segítségével hozta haza 1949-ben. Ifj. Dobi Istvánt ezúttal is hazahozták, itthon lett öngyilkos egy évtizeddel később. (A Sándor nevű Dobi fiú is öngyilkos lett, de azt már az apja nem érte meg.)
Árul(kod)ó szavak
Dobi egy (a Politikatörténeti Intézetben őrzött) vonalas füzetbe írta bele a gondolatait a forradalomról valamikor novemberben:
"Mindenekelőtt szögezzük le, hogy az október 23-iki fölkelés nem irányult a népi hatalom, tehát a szocialista rendszer ellen.
Akik az október 23-iki felkelést szervezték, azok kommunisták voltak régen is és azok ma is. Azt akarták, hogy Nagy Imre és politikai barátai, elvtársai legyenek bent a párt legfelsőbb vezetésében, csakúgy az állam vezetésében is. Nyilvánvaló, hogy ez a legelemibb feltétele annak a politikának az érvényesítésére, amely politika alapján ez a csoport építeni akarta a szocializmust. Nagy Imréék több küzdelemmel, emberségesebb eszközökkel, magyarabb módon, hagyományaink figyelembevételével, népgazdasági szempontból természeti adottságainknak megfelelően kívánták volna építeni a szocializmust hazánkban." Ebben a füzetben az "ellenforradalmi veszély" – a szovjet beavatkozást igazoló – abszurd eltúlzása még összefért Nagy Imre és a felkelés nemes céljainak elismerésével.
Májusban az Országgyűlésben Dobi úgy lépett fel, mint aki már a forradalom napjaiban is tudta, hogy Nagy Imre és kormánya a szocializmus ellenségeit szolgálja. "Szocializmust többpártrendszerben is lehet építeni, erre van példa. De ez csak ott lehetséges, ahol a többpártrendszert – ha megvan – a szocializmus építésének szándékával tartják fenn, vagy – ha nincs meg –, ezzel a szándékkal fognak hozzá a pártok szervezéséhez.
Nagy Imréék esetében sem az egyikről, sem a másikról nem volt szó/…/ …nem gondoskodtak garanciáról, hogy a koalíciós kormány ne kapitalista, hanem szocialista politikát folytasson. De hiszen ez a kormány nem is akart ilyen politikát folytatni!"
