szerző:
hvg.hu

Összesen 9300 játszótér van Magyarországon, ebből alig 8 akadálymentes – pedig az ilyen játékokkal nem csak mozgáskorlátozott gyerekek, hanem még ülni nem tudó kicsik is játszhatnak.

Még mindig alig akad olyan játszótér Magyarországon, ahol együtt játszhatnak az ép és sérült gyerekek – számol be az RTL Klub Híradója. A MagikMe nevű társadalmi vállalkozás most erre szeretné felhívni a figyelmet, szerintük ugyanis a játszóterek építői egyszerűen nem tartják fontosnak, sőt, sokan el sem tudják képzelni, hogy a sérült gyerekek is ugyanúgy szeretnek a játszótéren lenni, mint ép társaik.

Harsányi Eszter, a MagikMe vezetője szerint szükség lenne arra, hogy az egészséges gyerekekben tudatosuljon: nem kell tartaniuk sérült társaiktól, velük is ugyanúgy lehet játszani, és ők is éppúgy tagjai lehetnek egy-egy csapatnak. Viszont mivel alig van hely, ahol együtt játszhatnak, ez még várat magára.

Két és fél évvel ezelőtt Nyíregyházán épült meg az első akadálymentes játszótér, de a már meglévő játszótereket csak nagyon ritkán alakítják át úgy, hogy például kerekesszékes gyerekek is használni tudják. Ma Magyarországon összesen 9300 játszótér van, ebből viszont alig 8 akadálymentes.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Egyik oldalon az alábecsült nők, a másikon az öntelt férfiak

Egyik oldalon az alábecsült nők, a másikon az öntelt férfiak

Megvan, mikor jön a Pokémon Go alkotóinak új játéka, amelyik Harry Potteről és varázsvilágról szól majd

Megvan, mikor jön a Pokémon Go alkotóinak új játéka, amelyik Harry Potteről és varázsvilágról szól majd

Vizsgálja az ombudsman a genderszak megszüntetését

Vizsgálja az ombudsman a genderszak megszüntetését

Dániának vannak elvei: homofób kijelentések miatt állítják le a Tanzániának szánt segélyeket

Dániának vannak elvei: homofób kijelentések miatt állítják le a Tanzániának szánt segélyeket

Egy kigyulladt busz miatt nagyon belassult a forgalom a Széll Kálmán térnél – videó

Egy kigyulladt busz miatt nagyon belassult a forgalom a Széll Kálmán térnél – videó

Seres: Mit tudhat Demeter Márta?

Seres: Mit tudhat Demeter Márta?