Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Magvasi Adrián 2014 óta volt főszerkesztő a portálnál, távozását nem indokolta.
Távozik az Alfahír nevű Jobbik-közeli hírportál főszerkesztője, a párt egyik képviselője, Magvasi Adrián. A portálon megjelent rövid közleményben Magvasi nem indokolta döntését.
Mától már nem vagyok az Alfahír főszerkesztője, a szerkesztőség tagja. Ezúton is köszönetet mondok azon szerkesztőtársaimnak, bajtársaimnak, barátaimnak, akik velem együtt küzdöttek az elmúlt években. Hálával tartozom mindazoknak, akikkel elképesztő ellenszélben, kereszttűzben építkeztünk, napról napra a semmiből teremtettünk. Büszke vagyok rájuk. Valamint búcsúzom az olvasóinktól is, akik minket választottak az egyre reménytelenebb hazai médiaviszonyok között. Négy és fél év után egy újabb korszak zárult le az életemben.
– írta
Magvasi Adrián 2006 óta dolgozik a párthoz közeli médiában, az Alfahírt 2014 óta vezette. Megfordult a Rock FM-nél, a szintén a Jobbikhoz kötődő Barikád nevű lapnál, emellett állandó vendég volt a Hír Tv Főszerkesztők klubja és Szamizdat című műsorainak.
Magvasi tagja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak, 2006-tól 2016-ig elnökségi tag is volt az Index cikke szerint. 2014-ben Vona Gábor felkérte, hogy induljon az európai parlamenti választásokon a Jobbik jelöltjeként. 2015-ben a XIII. kerületi önkormányzati választáson a Jobbik jelöltje volt, majd 2016-tól a Jobbik választókerületi elnöke volt a budapesti 7. sz. országgyűlési egyéni választókerületben. A 2018-as országgyűlési választásokon a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje volt.
Magvasi döntése azért is érdekes, mert távozását néhány órával azt követően jelentette be, hogy felállt a Fidesz új médiaközpontja, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.