szerző:
hvg.hu

A két politikus december 17-én tett feljelentést.

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Friss cikkek a témában

Hivatalos személy elleni erőszak miatt tett feljelentést Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő azután, hogy fegyveres biztonsági őrök kidobták őket az MTVA székházból december 16-án. A politikusok egy tüntetés után mentek be az épületbe, petíciót akartak élő adásban beolvasni, de nem jártak sikerrel.

Hadházy a Cívishetesnek beszélt arról, a rendőrség még nem kezdte meg a nyomozást az ügyben. Facebook oldalára azt írta,

ez az igazán súlyos tanulság. A rendőrség nem hogy nem védett meg a biztonsági őrök törvénytelen erőszaka ellen, de az azóta eltelt időben még csak meg sem kezdte a nyomozást. “Persze” azt, aki kicsit lefújta az országzászlót, azt már el is itélték 300 nap közmunkára.

A székházban éjszakázó és a másnapot részben ott töltő ellenzékiek miatt az MTVA is feljelentést tett, összesen 94-et.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bemutatkozott az összellenzéki jelölt Esztergomban

Bemutatkozott az összellenzéki jelölt Esztergomban

Halasztják a döntést az albán és észak-macedón EU-csatlakozási tárgyalásokról

Halasztják a döntést az albán és észak-macedón EU-csatlakozási tárgyalásokról

Nem lehet a három csík az Adidas védjegye az EU-ban

Nem lehet a három csík az Adidas védjegye az EU-ban

Ordas nagy kamu terjed a Facebook-tiltásokról, tovább ne küldje

Ordas nagy kamu terjed a Facebook-tiltásokról, tovább ne küldje

Több magyar egyetem is felkerült a világ legjobbjait bemutató ranglistára

Több magyar egyetem is felkerült a világ legjobbjait bemutató ranglistára

Kimondta az Európai Bíróság: uniós jogot sért a német autópályadíj-rendszer

Kimondta az Európai Bíróság: uniós jogot sért a német autópályadíj-rendszer