szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ATV a korona elhelyezéséről kérdezte Boross Pétert, aki szerint az Országház Kupolacsarnokában a Szent Korona nem kapja meg a neki járó tiszteletet.

A jobboldal részéről korábban többször is felmerült, hogy a Szent Koronának a Budavári Palotában lenne a helye a várnegyed rekonstrukciója után. Az ATV most többeket is megkérdezett arról, jó ötletnek tartanák-e a korona költöztetését, vagy inkább maradjon a Parlamentben. A Szent Korona jelenleg más koronázási jelvényekkel együtt az Országház Kupolacsarnokában látható, az első Orbán-kormány alatt szállították oda a Nemzeti Múzeumból.

L. Simon László volt miniszterelnökségi államtitkár 2016-ban még úgy vélekedett, jó ötlet lenne, ha a többi koronázási jelvénnyel, köztük a Nemzeti Múzeumban lévő koronázási palásttal együtt a Szent Koronát is a felújított Budavári Palotában helyeznék majd el. Most azonban azt mondta, ez ma nem aktuális.

Náray-Szabó Gábornak, a Professzorok Batthyány Körének elnökének az tetszene jobban, ha a korona az Országházban maradna, már csak az állandóság miatt is. Szerinte az épület atmoszférája illik hozzá, és így legalább sokan láthatják.

Boross Péter volt miniszterelnök aggályokat fogalmazott meg a Szent Korona jelenlegi elhelyezésével kapcsolatban. Szerinte a korona az Országházban nem kapja meg azt a tiszteletet, „mely évszázadokon keresztül bevésődött a generációkba”. Borosst a „látogatási metodika” zavarja, az, hogy a Kupolacsarnokban bárki bármilyen öltözékben megnézheti a koronát.

Fiatalemberek „egy gatyában”, és fiatal nők „lenge öltözetben, fedetlen keblekkel” is odamehetnek, ennél méltóbb körülményeket kellene teremteni

– mondta a volt miniszterelnök, aki szerint nem kellene engedni, hogy a koronát folyamatosan látogassák, elég lenne évente néhány alkalommal „megmutatni”.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Richter 263 millió dollárt fizetett a Janssen fogamzásgátló tapaszáért

A Richter 263 millió dollárt fizetett a Janssen fogamzásgátló tapaszáért

Orbán a Szájer-ügyről: Fantáziám nekem is van, de nincs bizonyíték a nyomásgyakorlásra

Orbán a Szájer-ügyről: Fantáziám nekem is van, de nincs bizonyíték a nyomásgyakorlásra

Április óta nem követelt ennyi áldozatot a járvány az Egyesült Államokban

Április óta nem követelt ennyi áldozatot a járvány az Egyesült Államokban