szerző:
hvg.hu

Rohamtempóban sodródik a néppárti kizárás felé a Fidesz, most belga és luxemburgi konzervatívok kérik Joseph Daul néppárti elnököt, hogy cselekedjen.

Megírtuk korábban, hogy:

Már korábban is azt írtuk a Népszava brüsszeli tudósítója alapján, hogy hamarosan összegyűlhetnek a kizárási eljárás elindításához szükséges támogató aláírások. Jelen pilllanatban öt tagállamból hét tagpártnak kell kezdeményeznie a folyamatot. Mostanáig finn, belga, luxemburgi és svéd pártok kötelezték el magukat a javaslat mellett, de intenzív egyeztetések folynak írországi, baltikumi és más EPP-sekkel is.

A Politico csütörtök esti híre szerint három párt a Néppárton belül – a belgiumi CD&V és cdH, valamint a luxemburgi CSV – levelet írt Joseph Daulnak, az Európai Néppárt elnökének, hogy zárja ki a Fideszt; az utolsó csepp a pohárban minden bizonnyal a Juncker és Soros elleni plakátkampány.

A CD&V politikusa, Wouter Beke az elküldött levél után azt írta:

aki folyamatosan megsérti a kereszténydemokrata értékeket, annak nincs helye köztünk – üzente Orbánnak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Késéssel, drágábban, de elkészült az új országgyűlési irodaház

Késéssel, drágábban, de elkészült az új országgyűlési irodaház

Újabb a NER-be bekötött építőipari érdekcsoport állt saját lábra

Újabb a NER-be bekötött építőipari érdekcsoport állt saját lábra

Kiszállt a zughoteles cégből, állítja a fideszes képviselő

Kiszállt a zughoteles cégből, állítja a fideszes képviselő

Kétszázhúszezernél is több embert vettek őrizetbe a Fülöp-szigeteki drogellenes kampányban

Kétszázhúszezernél is több embert vettek őrizetbe a Fülöp-szigeteki drogellenes kampányban

Szaporodnak a halálzónák, rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból a felmelegedés miatt

Szaporodnak a halálzónák, rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból a felmelegedés miatt

Ha nyelveket tanul, ezt töltse le a számítógépére

Ha nyelveket tanul, ezt töltse le a számítógépére