Magyarország EU-s kizárásával fenyegetnek a német kormánypártok

A német CDU/CSU frakcióvezető-helyettesét kiborította a török katonai támadás ügyében felvett magyar álláspont.

  • hvg.hu hvg.hu
Magyarország EU-s kizárásával fenyegetnek a német kormánypártok

Olyannyira kiverte a biztosítékot a magyar kormány álláspontja, amelyet a török hadsereg szíriai offenzívájáról alakított ki, hogy a német pártszövetség, a CDU/CSU helyettes frakcióvezetője már Magyarország uniós kizárását is belengette.

Johann Wadephul a német közszolgálati televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott: ha a magyar kormány támogatja a török inváziót Észak-Szíriában, az megkérdőjelezi Magyarország EU-tagságát.

A német kormánypárti politikus szerint hazánknak döntenie kell, hogy akar-e teljes jogú tagja lenni az Európai Uniónak, és nem csak az anyagi előnyöket kívánja elfogadni, hanem ahhoz is hozzájárul, hogy az EU erős legyen.

„Szeretnénk, ha Magyarország nyilvánvalóvá tenné, melyik csapatban játszik, vagy előbb-utóbb azzal kerül szembe, hogy valamikor elhagyja az Európai Uniót” – mondta Wadephul a ZDF magazinműsorának.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter korábban Bakuban azt mondta, a szíriai invázióval kapcsolatban a magyar kormánynak az ország nemzeti érdekét kell figyelembe vennie.

„Ha a kérdést nekünk, magyaroknak úgy teszik fel, hogy mit szeretnénk, ha Törökország visszatelepítené a bevándorlókat Szíriába, vagy megnyitná a kapukat Európa irányába, akkor a mi válaszunk egyértelmű: Törökország telepítse vissza a bevándorlókat Szíriába, és ne nyissa meg az Európára nyíló kapukat négymillió bevándorló előtt" – tette hozzá.

Szijjártó a hvg.hu-nak korábban azt is elismerte, sokáig blokkolták, hogy az Európai Unió külügyminiszterei közös nyilatkozatban figyelmeztesse a török kormányt a szíriai hadművelet következményeire.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.