szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy tanárnő érezte magát rosszul, de kiderült, nem kapta el a vírust.

Koronavírus-világjárvány
A második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Koronavírus-gyanú miatt karanténba kerültek táborozó gyerekek a Békés megyei Sarkadon - közölte az RTL Klub Híradója. A budapesti általános iskolások egyik nevelője rosszul érezte magát, aztán kiderült, hogy az édesapjánál kimutatták a vírust. A nő szobatársával együtt Budapestre utazott, ahol gyorsított eljárásban tesztelték. A tesztje negatív lett, második tesztre nem volt szüksége, így vasárnap minden gyerek hazatérhet.

Miután egy XVIII. kerületi iskola tanáráról van szó, állapotáról pénteken és szombaton is beszámolt a XVIII. kerületi polgármester.

 

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Videókban üzent a Litvániába szökött ellenzéki Szvjatlana Cihanouszkaja

Videókban üzent a Litvániába szökött ellenzéki Szvjatlana Cihanouszkaja

Finn, ír és svéd ellenfelekkel küzdhetnek a magyarok az Európa-liga selejtezőjében

Finn, ír és svéd ellenfelekkel küzdhetnek a magyarok az Európa-liga selejtezőjében

Duma Aktuál: Ha csak pár órát playstationöztél, ne vezess repülőt!

Duma Aktuál: Ha csak pár órát playstationöztél, ne vezess repülőt!