Az ügyészség három rendbeli szexuális erőszak miatt vádat emelt egy 16 éves fiatalkorú fiú ellen.
A tájékoztatás szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen együtt élt anyjával, annak élettársával és az élettársi kapcsolatból született, tizenkét év alatti féltestvéreivel. A 16 éves fiú 2019. nyarán és őszén – amikor a felnőtt családtagok azt nem láthatták – több alkalommal is szexuálisan zaklatta három gyermekkorú féltestvérét, egy lányt és két fiút.
A gyermekkorú sértetteket minden egyes eset után
megfenyegette, hogyha bárkinek is beszélnek a történtekről, akkor baltával szétvágja a fejüket, agyonveri őket.
A három gyermek félt a vádlottól, ezért sem szüleiknek, sem a nagyszülőnek nem szóltak, 2019. szeptemberében viszont az egyik ilyen szexuális erőszak után mindhárman elmondták a nagyanyjuknak, hogy mit tett velük a vádlott. Miután a 16 éves fiú ezt megtudta, elmenekült a háztól.
Az ügyészség a fiatalkorú vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a vádlottat a bíróság végleges hatállyal tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától és tevékenységtől, amely során tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, gondozását vagy gyógykezelését végezné.