„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az év végéig maradnak az eddigi árak a közétkeztetésben.
Nem drágul a közétkeztetés idén a XI. kerületben – közölte Újbuda önkormányzata pénteken.
A közlemény szerint a Klassz Menza Kft. (a közétkeztető cég) a nyersanyagárak drasztikus emelkedése és a megnövekedett energiaárak miatt kereste meg az önkormányzatot július elején.
Tekintettel az áremelkedésekre, a képviselő-testület döntése alapján az önkormányzat idén szeptembertől december 31-ig 20 százalékkal növelte nyersanyagköltséget – írják. Azt is hozzátették, az újbudaiak kiadásai idén nem fognak megugrani, mert az önkormányzat 2022-ben teljes egészében magára vállalja ezt a többletkiadást.
Van, ahol duplázódó menzadíjakkal fordulnak rá az új tanévre, de még idén dönthetnek újabb emelésről
A koronavírus-veszélyhelyzet június végi lepergésével két és fél év után ismét árat emelhetnek a közétkeztető cégek, és ezt csaknem mindenhol meg is teszik: meredeken emelkednek a menzatarifák. Az új összegek azonban még így is nagyon messze vannak attól, hogy a veszteségek mérséklésén túl bármire is menjenek velük a társaságok, a kilátások pedig annyira borúsak, hogy még az év vége előtt újabb drágítás lenne szükséges ahhoz, hogy talpon bírjanak maradni. Kérdéses azonban, hogy meg tudnak-e egyezni a megrendelő önkormányzatokkal, mert azok nagyon nem szívesen borzolják a lakosok idegeit az árak feljebb tolásával.
(Képünk illusztráció)
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.