Egy gyakornok is többet kereshet majd, mint egy több éve tanító pedagógus

A státusztörvény tervezetéből valamiért kimaradtak a bérezés részletszabályai, így nagyon furcsa helyzetek állhatnak elő a gyakorlatban.

  • hvg.hu hvg.hu
Egy gyakornok is többet kereshet majd, mint egy több éve tanító pedagógus

Jövőre már csak azok taníthatnak, akik felsőoktatási intézményben esküt tettek, de hogy mire kell felesküdni, az egyelőre nem derül ki a Pintér-féle belügy tervezetéből – írja a Népszava.

A státusztörvényként elhíresült, de bosszútörvényként is emlegetett „pedagóguséletpálya-törvény” végrehajtási tervezete csütörtök éjjel került fel a Belügyminisztérium honlapjára, innen derül ki, hogy a hivatalos rövidítés alapján „Púétv”-ként kell majd rá hivatkozni.

A tervezetből a Népszava szerint kimaradtak a pedagógusok bérére vonatkozó részletszabályok. Csak a gyakornokok bérét határozták meg egységesen (bruttó 440 ezer forintban), a többi pedagógusnak adható fizetések mértékét csak nagyon széles sávokban határozták meg, de nem szabályozták az, hogy a munkáltató mi alapján állapítja majd meg a pontos béreket.

A „Pedagógus I. fokozat” esetén például a fizetés bruttó 410 ezer forinttól bruttó 1 millió 65 ezer forintig terjedhet. Ez alapján elvileg előfordulhat, hogy még egy gyakornok is 30 ezer forinttal magasabb fizetés fog kapni, mint egy több éve a pályán lévő tanár.

A bérezéssel kapcsolatban Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője úgy látja, hogy az illetmények megállapítása teljesen szubjektív lesz. Vagyis állami iskolák esetében a tankerületek gyakorlatilag azt tehetnek majd, amit csak akarnak.

A rendelettervezetből az is kiderült, hogy

  • hetedik és nyolcadik osztályban az integrált természettudomány tantárgyat biológia, fizika vagy kémia szakos tanárok is taníthassák;
  • legfeljebb öt évig tanárként lesz foglalkoztatható bárki, akinek van valamilyen természettudományos felsőfokú képzettsége (például biológus, kémikus, matematikus);
  • a honvédelmi nevelés-oktatáshoz sem kell pedagógusvégzettség, elég a katonai szakképzettség.