Misztikus erdő: 112 millió forintot költöttek egy lombkoronasétányra, aminek nyoma sincs

Több illetékes sem válaszolt arra, hogy mi lesz a projekt sorsa.

  • hvg.hu hvg.hu
Misztikus erdő: 112 millió forintot költöttek egy lombkoronasétányra, aminek nyoma sincs

Egy éve annak, hogy felröppent a hír, miszerint egy 8 milliárd forintos beruházás keretében a Zala megyei Eszteregnyén és a szomszédos Obornakon erdős területeket fejlesztenének lombkoronasétánnyal, fogadóépülettel, okoserdővel és sok virtuális valósággal. Ennek a projektnek az egyik helyszíne Misztikus erdő néven fut, és a név kötelez, ugyanis a 24.hu szerint egyelőre annak nyoma sincs.

Mint írják, a projekt a Mura Program égisze alatt indult, és kivitelezési szerződést ugyan 2024 tavaszán aláírták, és a papíron a munka megkezdésére a szerződés életbe lépésétől számítva 18 hónap állt rendelkezésre, a valóságban semmi sem történt. Kele Lajos Attila volt független polgármester, aki annak idején a Dél-zalai Területfejlesztési Társulás képviselőjeként írta alá a projektről szóló szerződét, sem tud arról, hogy az építkezés egyáltalán elkezdődött volna, Eszteregnye új polgármestere, az ugyancsak független Szilágyi Zoltán pedig nem válaszolt a megkeresésre.

Ami a 2024-es közbeszerzés nyertesét illeti, a Build It Mérnökiroda Zrt. azt írta, hogy a szerződés nem lépett hatályba a megrendelő részéről szükséges fedezet hiánya miatt. “A szerződés hatályba léptetésére vonatkozó határidők lejártak, így az aláírt szerződésünk sem élő már” – tették hozzá. Cseresnyés Pétert, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, aki korábban a Mura Programért felelős miniszteri biztosként tevékenykedett, ugyan szintén nem sikerült utolérni, de egy korábbi nyilatkozatában elismerte, hogy átütemezésre volt szükség, és emiatt a kormány az adott időben nem tudott forrást biztosítana erre a beruházásra.

A 24.hu cikke szerint egyébként a Mura Programnak, amelynek célja a térség fejlesztése, több eleme is kútba esett, és a lombkoronasétány csak az egyik a program elbukott projektjeinek sorában, melyeknek csak az előkészítésére összesen félmilliárd forintot fordított az állam. Hozzátették, magára lombkoronasétányra tehát 112 millió forintot már elköltöttek, az öt elakadt projekt előkészítésére pedig összesen 475 millió forint értékben kötöttek szerződéseket, és ezeket a pénzeket fel is használták.

Arról pedig, hogy a tervek megvalósulnak-e a jövőben állami forrásból, egyelőre nem nyilatkozkozik a falu és a vármegye önkormányzata, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség sem.

(Nyitóképünk csak illusztráció.)

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.