Ősszel megváltozhat Csongrád megye neve
A Csongrád megyei közgyűlés már megszavazta a névváltoztatást, ha ősszel a parlament is rábólint, hivatalos lesz a dolog.
A Csongrád megyei közgyűlés már megszavazta a névváltoztatást, ha ősszel a parlament is rábólint, hivatalos lesz a dolog.
Az izraeli miniszterelnök látogatása miatt újabb lezárásokra kell felkészülni.
A kongresszus Társadalmi Bizottságának elnöke Áder János köztársasági elnök.
A kéthetes sportesemény szervezői ígérik, a vb még javítani is fogja a sokat bírált és közismerten munkaerőhiánnyal küzdő egészségügyi közellátás színvonalát.
A Nyírvidéki Kisvasút azóta sem indult újra.
Nem vették észre a rossz minőségű felvételen a daganatot, négy hónap múlva orrgaratrákban halt meg a beteg.
A levélben Orbán arra buzdítja a határon túliakat, hogy szavazzanak 2018-ban.
1989 óta nem járt nálunk hivatalban lévő izraeli miniszterelnök, most európai turnéja során Macron után Orbán fogadja majd Benjamin Netanjahut.
Kedvenc hobbijáról, a vadászatról nyilatkozott Semjén Zsolt, a miniszterelnök helyettes, aki egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is.
Az elmúlt kilenc évben még fordítva volt, de most már több a kivándorló Budapestről, viszont a vidéket többen választották 2016-ban, mint korábban.
Két nap telt el a kormány saját maga által szabott július 15-i plakáteltávolítási határideje óta, de Budapest-szerte sok helyen még mindig kint virítanak a Soros-arcképek. A burkolt célt tehát - hogy a Netanjahu-látogatás idején az izraeli kormányfő és kísérete már ne találkozzon a zsidó közösség érzékenységét sértő poszterekkel - nem sikerült teljesíteni. A kormányszóvivő szerint mindez csak "technikai ügy".
A tűzből két gyerek még ki tudott menekülni, a gyújtogató maga a ház tulajdonosa volt, a rendőrök elkapták.
Rubovszky György helyére nem kell időközi választást kiírni, a KDNP pedig egy fiatal politikust jelölt.
Újra bevezettetnék az egynapos autópálya-matricát.
Mégis maradhat a posztján a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója, legalább még egy évig - rendelkezett az Emberi Erőforrás Minisztériuma.
Úgy tűnik, a látogatók a Füvészkert értékeinek legnagyobb ellenségei.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi és egy nő ellen, mert nem vitték orvoshoz a súlyosan megégett lányukat Tatárszentgyörgyön – közölte a Pest Megyei Főügyészség.