Az ifjú Soros pesti kalandjai: találkozót tartott Soros György alapítványa

Budapestre érkezett Soros György fia, hogy átvegye apja érdekkörét, és meghallgassa Orbán-ellenes birodalmi helytartóinak jelentését – értesült a Ripost. Megpróbáltunk utánamenni a tárgyilagos tudósításnak kevéssé nevezhető cikk tényállításainak. Ahogy kiderült, a sorosista civileket megint kihagyták a buliból, de az ifjú Soros tényleg Budapesten járt, gyakorlatilag OSF világtalálkozónak adott helyt Budapest.




Balavány: A vadászok az igazi zöldek

Az az elbeszélés, melyben az ember a negatív hős, és a természet, ill. az állatvilág, így, ebben a formában ártatlan áldozat, romantikus kamu.














Brókernek adta ki magát, 11 évet kapott és 2 milliárd forintot fizethet

Tizenegy év fegyházra ítélték csalásért a magát brókernek kiadó F. Attilát, akinek tucatnyi társával közösen több mint kétmilliárd forint kártérítést is meg kell fizetnie a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint – tudatta a bíróság közleményben.