Simicskó elmondta, mennyit költünk a kurd katonák gyógyítására
 

Simicskó elmondta, mennyit költünk a kurd katonák gyógyítására

Valamivel több mint hárommillió forintba kerül a kurd katonák gyógykezelése a Honvédkórházban – derül ki a honvédelmi miniszter írásos válaszából, amelyet az egyik jobbikos képviselő kérdéseire adott. Simicskó István szerint februárban négy, majd három hete újabb négy katonát szállítottak rehabilitációra az intézménybe.

hvg.hu hvg.hu

Így csúsztat Lázár menekültügyben
 

Így csúsztat Lázár menekültügyben

Lázár visszautasította a Bildnek azt az infóját, hogy Orbán Viktor félretájékoztatta volna a német és az osztrák kancellárt a Németországba készülő menekültek számáról. Ugyanakkor azt állította, a menekültek a merkeli hívószóra kezdetek el özönleni, holott a számok azt mutatják, már korábban is folyamatosan nőtt a hozzánk érkezők tömege.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid

Csalás miatt feljelentés a felcsúti kisvasút ügyében
 

Csalás miatt feljelentés a felcsúti kisvasút ügyében

Feljelentette a felcsúti kisvasutat Jávor Benedek, a PM EP-képviselője. Szerinte a kormány hamis ígéretekkel nyerte el az uniós támogatásokat a projektre. Az előirányzott utasszám ugyanis köszönőviszonyban sincs a valósággal.

hvg.hu hvg.hu

PestiSrácok: kirúgták az Echo TV-ből Szaniszló Ferencet
 

PestiSrácok: kirúgták az Echo TV-ből Szaniszló Ferencet

Felmondtak Szaniszló Ferencnek az Echo TV-nél – értesült a PestiSrácok.hu. A lap egyelőre nem tudta elérni a műsorvezetőt. Bayer Zsolt mellett Szaniszló Ferenc volt az egyre kevésbé nézett csatorna legnépszerűbb műsorvezetője.

hvg.hu hvg.hu

Nem kell elhallgatnia Budapesten a Mária Rádiónak
 

Nem kell elhallgatnia Budapesten a Mária Rádiónak

Az egyetlen érvényes pályázatot benyújtó FM4 Rádió Szolgáltató Kft. nyerte el a budapesti 88,8 MHz-es frekvencia használatának jogát – döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. Az adást a fővárosban már ismert Mária Rádió néven tervezik sugározni, minden bizonnyal továbbra is vallási tematikával.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Még feszült a hangulat Kiskunhalason a menekültek lázongása után – fotók
 

Még feszült a hangulat Kiskunhalason a menekültek lázongása után – fotók

Továbbra is fokozott rendőri jelenlét van a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ Szegedi úti telephelyén a szerdai események miatt. Az ott őrzött menekültek jobb körülményeket és gyorsabb ügyintézést követelnek, illetve kitöréssel fenyegetőztek. A rendőrök szerdán estére állították helyre a rendet, de csütörtökön is feszült a hangulat a helyszínen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter nagyon határozott fellépést ígért azon bevándorlókkal szemben, akik nem tartják be a törvényeket.

hvg.hu hvg.hu

Tarlós:
 

Tarlós: "Már az is baj, ha jobb metrót kapunk a pénzünkért?"

Tarlós István főpolgármester nem érti, miért baj, hogy új metrókocsikat kap a főváros az előzetesen beharangozott felújított szerelvények helyett. A főpolgármester ugyan nem erősítette meg, hogy valóban új metrókocsikról van szó, de szerinte az se lenne baj, ha így lenne.

hvg.hu hvg.hu

Halott csecsemőt találtak, az anya is meghalt
 

Halott csecsemőt találtak, az anya is meghalt

A fürdőszobában egy nejlonzsákba csomagolva találtak rá a kisbaba holttestére. A rendőrség emberölés miatt indított nyomozást. Az édesanya a kórházban halt meg a szülési komplikációk miatt.

unknown unknown

Laptopot és ezüstöt is loptak
 

Laptopot és ezüstöt is loptak

Hoztak amit láttak egy somogybabodi otthonból a betörők, de nem jutottak messzire. Egyikük viszont szabadlábon védekezhet. A tulajdonosok nem kaptak vissza mindent.

hvg.hu hvg.hu






Magyarok ezrei utaznak az USA által veszélyesnek tartott találkozóra
 

Magyarok ezrei utaznak az USA által veszélyesnek tartott találkozóra

A szervezők 4500 magyar részvételére számítanak a krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón – közölte Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára csütörtökön. Korábban az USA külügyminisztériuma terrortámadás veszélyére figyelmeztette a találkozó szervezőit.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu