Egykori katonák és volt légiósok között is keresik a körúti robbantót

A Teréz körúti robbantót vélhetően diverzáns akciókra is kiképezték, a katonai titkosszolgálat most sorra veszi a speciálisan kiképzett, harci tapasztalatokkal rendelkező, ám leszerelt vagy elbocsátott katonákat – értesült a Magyar Idők. A lap szerint volt légiósokat és zsoldosokat is elszámoltatnak.



A népszavazás után itt egy újabb siker

Négy százalékponttal erősödött a Fidesz–KDNP tábora augusztushoz képest – írja a Magyar Idők a Nézőpont Intézet számára készített közvélemény-kutatására hivatkozva.













A nagy migránsozás közben a kormány elfelejtett kormányozni

Az elmúlt időszakban alig történt bármi, amit kormányzásnak lehet nevezni. Érdemi döntést csak néhány kormányinfón jelentett be Lázár János, többnyire pedig arról beszélt, miről fognak beszélni később. Az igazán húsba vágó kérdések is csak döcögnek.


Szlovák ellenzékiek nem akarnak úgy járni a népszavazással, mint Orbánék

A jelenlegi 50-ről 30 százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom – ezt a magyarországi kvótareferendum kapcsán jelentették be hétfőn. Szlovákiában eddig mindössze az ország EU-csatlakozásáról kiírt népszavazás volt érvényes.