Hogy repül az idő: már 10 éve utazunk a Combinóval

Tíz évvel ezelőtt, 2006. július 1-jén állt forgalomba Budapesten az első, 2001-es pályaszámú Siemens Combino Supra villamos, és ezzel hosszú idő után először érkezett új szerelvény a fővárosba. Az évforduló alkalmából a BKV nyílt napot tart a szerelvényeknek helyet adó Hungária kocsiszínben.


Ma nem nyitnak ki a gyógyszertárak, és a NAV is leáll

Ma munkaszüneti napot tartanak a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és az egészségügyben dolgozók, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai zárva tartanak. Szintén zárva lesznek ma a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, a mentők azonban teljes kapacitással dolgoznak.





Britek százai igényelnek ciprusi állampolgárságot

Ciprusi felmenőkkel rendelkező britek százai igényeltek állampolgárságot a földközi-tengeri sziget bevándorlási hatóságainál az elmúlt napokban – közölte csütörtökön a RIK ciprusi állami televízió.


A nap, amikor barátság ide vagy oda, Lázár kirúgta L. Simont

Egy nap, öt hír, amiről mindenki beszél: váratlan személycserék a Miniszterelnökségen; magyarokat is sújt a Brexit nyomán tetőző idegengyűlölet Nagy-Britanniában; egy hónap után is szörnyű állapotok vannak a sárospataki kutyatelepen; eltemették Bud Spencert.



"Életveszélyben voltam!": megszólalt az ismét tetőre mászó ligetvédő – videó

Komáromy Gergely kíváncsiságból szerette volna ellenőrizni, hogyan változott pár nap alatt a jogi helyzet Magyarországon, ezért csütörtökön ismét felment a közlekedési múzeum tetejére. Ott már biztonsági őrök várták, és elmondása szerint életveszélyesen fenyegették, majd nagy fizikai fájdalmakat okozva először leteperték, később letaszigálták a tetőről – hangzott el a ligetvédők csütörtöki sajtótájékoztatóján. Bejelentették, hogy feljelentést tettek az elmúlt napokban a helyszínen intézkedő rendőrök és kopaszok ellen is. Videó.



Röszkei vádlott: „Félig halott vagyok, már az agyam is tönkremegy”

Pénteken ítélet születik a röszkei tömegzavargás perében, csütörtökön az ügyvédek védőbeszédeikben a vád törvényességét kérdőjelezték meg, míg a vádlottak fele az utolsó szó jogán elkeseredetten beszéltek arról, hogy hiányoznak nekik a világban valahol menekülttáborokban élő családtagjaik. Az emberjogi aktivisták a tárgyalás elejétől a végéig tüntettek a bíróság bejárata előtt.