A Fidesznek üzenhet Simicska, ha elindul Veszprémben
Állítólag elvi kérdéseket mérlegel Simicska Lajos, amikor azon gondolkodik, elindul-e a februári veszprémi választáson. Környezetében 50 százalék esélyt adnak, hogy végül valóban jelölt lesz.
Állítólag elvi kérdéseket mérlegel Simicska Lajos, amikor azon gondolkodik, elindul-e a februári veszprémi választáson. Környezetében 50 százalék esélyt adnak, hogy végül valóban jelölt lesz.
Döntött a közlekedésszervezési koncepció alapelveiről a Fővárosi Közgyűlés, a szerdai ülésen elfogadott határozat szerint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t (BKK) a Budapesti Városigazgatás Holding (BVH) Zrt.-be integrálják.
A szocialisták a BKK megalakítása óta hibának tartják, hogy a vállalat nemcsak megrendelője, hanem a szolgáltatás végzője is lett, ezért szerdán megszavazzák a főpolgármester javaslatát – közölte Horváth Csaba.
Hajnalban két lakás kivételével visszaköltözhettek budaörsi otthonukba azok az emberek, akiket egy éjszakai tűz miatt kellett melegedőbe kísérni – közölték a katasztrófavédelemtől szerda reggel.
Szabó László Zsolt MTVA-vezérigazgató a napokban jelentheti be 100-200 dolgozó elbocsátását – értesült a Népszabadság. Úgy számolnak, hogy száz ember kirúgásával félmilliárd forintot spórolhatnának meg egy évben.
Nemcsak a Lázár János vezette Miniszterelnökségen, hanem a Külgazdasági és Külügyminisztériumban is bevezették a tízórás munkanapokat – írja a Népszava.
Százszoros gyógyszeradag lehetett az osztrák férfi vérében, aki 2012. október 11-én halálra gázolt Hummer terepjárójával egy rendőrt Apátfalván. Az első fokon 15 év fegyházra ítélt férfi a gázolás évfordulójára időzítette öngyilkosságát – írta szerdai számában a Délmagyarország.
Simicska Lajos azt tervezi, hogy elindul a várhatóan február 22-én megrendezendő veszprémi időközi országgyűlési választáson – állítja szerdai számában a Népszava, ezt a Közgép szóvivőjén keresztül maga Simicska is megerősítette a 444.hu-nak.
A 40 éves férfi lakhelyelhagyási tilalom alatt állt, de kedd este elment otthonról. A rendőrség a fotójával körözi.
Összesen 11 méter magas és hét mázsát nyom az a dorozsmai ezüstfenyő, amelyet a szegedi Klauzál téren állítottak fel. Kedd reggel vágták ki, ez lesz idén a város karácsonyfája – írja a Délmagyarország.
Kálomista Gábor produkciói félmilliárd forint körüli összeget visznek el, Fábry Sándor showműsora adásonként 22 millió forintba kerül. A pályaválasztós műsor epizódonként több mint 12 millióból készül. Igaz, az MTVA nyolcvanmilliárdos költségvetésből így is marad elég.
Mivel a tüntetések és a népszerűségvesztés miatt úgy ítélte meg, „helyzet van”, újjászervezi a miniszterelnök a kommunikációs stábját. Habony Árpád is egy jól körülhatárolt feladatkört kapott a csapatban, pedig úgy tudjuk, a miniszterelnöki főtanácsadó szeretett volna három megnyert választás után „elemelkedni” a napi politikai ügyektől.
Körülbelül 2-3 ezren gyűltek össze kedd este a fővárosi József nádor téren, hogy a magánnyugdíjpénztárak teljes ellehetetlenítése ellen tiltakozzanak. A demonstrálók innen az Alkotmány utcába vonultak át. Zúgott a "Viktátor, Viktátor" és a "tolmácsot, tolmácsot!". Többen megütköztek rajta, hogy az egyik szónok pártpolitikai agitátoroktól tartva visszamondta a szereplést.
A börtönökben működő, mezőgazdasági és ipari termeléssel foglalkozó társaságok tavaly 14 milliárd forint értéket állítottak elő. A jövő évtől kötelezően hozzá kell járulniuk fogva tartásuk költségeihez. Az intézkedést társadalmi elvárásra hivatkozva vezetik be.
A BKK-t a városigazgatás holdinga integrálnák, a változtatást maga a főpolgármester és a VIII. kerületi polgármester javasolta. Zárt ülésen tárgyal szerdán a Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Városigazgatósági Koncepció alapelveiről.
A nagy pára miatt verőfényben aligha lesz részünk, de a keddi havazás után szerdán főként nyugaton és délnyugaton csökkenhet a felhőzet, elő-előbújhat a nap.
Az Ifjúság úton történt a tűzeset, egy négyemeletes társasház 3. emeletén. A tüzet eloltották.
Letört egy három méteres rész abból a 12 méteres ezüstfenyőből, amely egy pécsi férfi ajánlott fel a városnak karácsonyra. A fát 1988-ban ültették, kedd reggel vágták ki, de a szállításkor baj történt. A letört ágat később sikerült rögzíteni a kéttonnás fenyőre, így az eredeti szépségében díszítheti majd a pécsi Széchenyi teret – írja a Dunántúli Napló.
Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI).
Törok Gábor elindul Navracsics Tibor korábbi veszprémi mandátumáért, ha elég támogatást kap ehhez – ezt írta a politikai elemző a Facebookon. Török Gábor az Indexnek megerősítette, hogy komolyan gondolja ezt a tervét.