Üres papírokért fizetett 1,6 milliót, régi trükkel verték át
Gyors haszon reményében akart olcsón váltani eurót egy férfi Békéscsabán, de csúnyán becsapták.
Gyors haszon reményében akart olcsón váltani eurót egy férfi Békéscsabán, de csúnyán becsapták.
A nemzeti konzultációnak álcázott propaganda és Kubatov-listás adatgyűjtés helyett csak népszavazást tart elfogadhatónak a Jobbik az internetadó ügyében. A Fidesz azonban Alaptörvényben tiltotta meg azt ebben a kérdésben is, ezért lehet, hogy módosítani kell – írta közleményben a párt.
A felhőzet visszaveri a kisugárzás által a bolygóközi tér felé közvetített energiamennyiség jelentős részét, emiatt a felhős éjszakák általában jóval enyhébbek, mint amikor derült az ég. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) egy tegnap éjszaka készült térképpel illusztrálta ezt, amelyen más mellett az úgynevezett kisugárzási ködöt is látni lehet.
A német kormány aggódik, és ezt nyíltan szóvá teszi, amikor kapcsolatba kerül a magyar kormány képviselőivel – mondta a német külügyminiszter egy interjúban. Frank-Walter Steinmeier még az előtt nyilatkozott, hogy Orbán Viktor bejelentette az internetadó elsüllyesztését.
Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egykori vezetője lesz a Semmelweis Egyetemen (SOTE) első kancellárja – értesült az Index.
Csütörtökön már kijelentkezett washingtoni szállodájából Habony Árpád, a miniszterelnök bizalmi embere. A tanácsadó a helyi Four Seasonsben szállt meg, ahol 545 és 1095 dollár, azaz nagyjából 134 ezer és 270 ezer forint közötti áron lehetett szobát vagy lakosztályt foglalni egy főre.
Vass Zoltán csaknem 10 évig segítette a kinti magyarokat, de csütörtökön visszaadta megbízatását. Szerinte a magyar kormány fokozatosan felszámolta a demokrácia alappilléreit, nyirbálja a szólásszabadságot, kül- és gazdaságpolitikájában pedig számos megkérdőjelezhető lépést tett és tesz. Úgy látja, hogy a kormány békétlenséget plántált Vancouverbe is.
Körözött szabadjelzőt használt egy taxis, amellyel egy járműminősítési vizsgálaton bukott le – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken. A sofőrt előállították a rendőrök.
Fontos lépésnek tartja az Együtt-PM, hogy a kormány belátta, az internetadót nem szabad bevezetni, de a szövetség szerint ez kevés. Közleményükben azt írták, a cafetériaadót és a további megszorításokat is vissza kell vonni.
Pénteken 18 órakor gyülekeznek az internetadó ellenzői a József nádor téren. Eleinte ünnepelni akarták a netadó majdnem-visszavonását, de utóbb módosították a felhívást, mert nem hisznek Orbán Viktornak. Párhuzamosan egy másik tüntetést is szerveződik vasárnapra a Kossuth térre.
Elgázolt egy embert a Budapestre tartó vonat péntek reggel Sződligetnél, 20-30 perc késésre kell számítaniuk az utasoknak – közölte a Mávinform.
A rendőrség is nyomoz a szombati dombóvári kórházi haláleset ügyében. Egy 23 éves kismama előzmények nélkül elvérzett, miután egészséges ikergyerekeknek adott életet.
Az internetadót ebben a formában nem lehet bevezetni – közölte Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.
Európai barnamedve lábnyomát fotózták le a Nógrád megyei Etes közelében csütörtökön. Az állatfaj szakemberek szerint Nógrád északi részén, illetve a Heves megyével szomszédos területeken telepedett meg. Egyes szakértők a medve szlovákiai állománynagyságának ismeretében a faj terjeszkedését már előre jelezték.
Csepreghy Nándor örül, hogy a norvég fél is úgy látja, szükség van a civilek vizsgálatára. A kormány elkötelezett a civil pénzek helyzetének rendezésére – mondta.
Másodosztályon vonatozott haza csütörtökön délelőtt Zürichből Orbán Viktor kormányfő és családja – közölte a Blikk, amely olvasói fotókat is közzétett a hazaérkező miniszterelnökről.
Magyarország tíz ukrán katonát fogad gyógykezelésre – közölte csütörtökön Ukrajna budapesti nagykövetségének sajtószolgálata az RBK Ukrajina ukrán hírportál szerint.
Halálra gázolt egy gyalogost a szentendrei HÉV Budapesten, a Filatorigátnál – közölte honlapján a rendőrség csütörtök este.
Magyarországot illetően a szabadságjogok érvényesülésével kapcsolatban fogalmaz meg kritikát az amerikai kormányzat, és a szabadságjogok általuk vélt itteni korlátozására a szabadságjogok korlátozásával reagál – mondta a Magyar Hírlapnak Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője. Szerinte nagy nyilvánosságot kapott az ügy, de erről, a szerinte legfontosabb vonatkozásról szinte egyáltalán nem esik szó.
Ködös hétvége jön hajnali faggyal, de a jövő hét második felében akár 19 fok is lehet.