Holttest a napraforgótáblában: nem gyilkosság történt
Az elsődleges orvosszakértői vélemény az idegenkezűséget kizárta, vagyis nem gyilkosság történt Balatonszabadiban, ahol egy holttestet találtak a földeken.
Az elsődleges orvosszakértői vélemény az idegenkezűséget kizárta, vagyis nem gyilkosság történt Balatonszabadiban, ahol egy holttestet találtak a földeken.
Budapest kerületeiben, illetve a megyei jogú városokban jellemzően egyhangú szavazással vagy nagy többséggel nevezték meg polgármesterjelöltjeiket a Fidesz helyi szervezetei – írta a Magyar Nemzet, amely szerint a párt kilenc újoncot indíthat majd a budapesti kerületekben, hatot pedig a megyei jogú városokban.
Fának ütközött egy autó hétfő délben Szeged határában, a jármű vezetője a helyszínen meghalt – közölte a rendőrség.
A Demokratikus Koalíció (DK) álláspontja szerint az V. kerületi önkormányzat szavazatokat vásárol az őszi önkormányzati választásokra azzal, hogy 10 ezer forint ajándékot ad a kerületi nyugdíjasoknak az Idősek Világnapján. A Belváros szerint ők 2006 óta folyamatosan támogatják a nyugdíjasokat, ezeket a hozzájárulásokat a kerületi baloldal képviselői bevezetésük idején nem szavazták meg.
A BKK tájékoztatása szerint délután 5 után kétszer is leáll 10 percre a Sikló.
Az ügyészség szerint nem hivatali visszaélés, hogy a rendőrség milliós költséggel, a kivételes esetekben bevethető DNS-vizsgálatokkal próbálta megtalálni azokat, akik Orbán Ráhel esküvőjén elloptak két mobiltelefont – tudta meg a hvg.hu. Így az erről szóló feljelentést visszadobták, és azt is indokoltnak találták, hogy a telefontolvajt a kiemelt bűnügyi egység próbálta elcsípni.
Átengedné főpolgármester-jelöltségét valaki másnak Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, az eddig egyetlen hivatalosan is megválasztott városvezetői jelölt.
Brüsszelben külön felhívták a magyar kormány figyelmét a fővárosi közlekedésfejlesztési beruházások fontosságára, a Miniszterelnökség szerint ugyanakkor más beruházásokra kell a pénz.
1989. június 16-án "még nem volt lefutott meccs", hogy békés rendszerváltozás következik Magyarországon. Szemtanúkat kérdeztünk arról, hogy mi vitte őket a Hősök terére, és hogyan emlékeznek vissza a napra, amikor újratemették Nagy Imrét és mártírtársait. A hvg.hu-nak megszólal Pajcsics József alezredes, aki belügyminiszter-helyettesi parancsra felkutatta az '56-os forradalom mártírjainak a nyughelyét, és részt vett a 301-es parcellánál tartott ünnepi megemlékezésen. 25 éve történt a rendszerváltás központi eseménye.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) legfontosabb feladata a magyar gazdaság újraiparosításának elősegítése, az állami szerepvállalás erősítése – közölte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a tárca államtitkárait bemutató sajtótájékoztatóján.
Teherautó és terepjáró karambolozott Pilisvörösvár belterületén, a 10-es úton hétfő reggel. A burkolatra folyt üzemanyag és motorolaj miatt csak félpályán halad a forgalom.
Autóval ütközött egy motoros hétfő délelőtt a Nyíregyházához közeli Nyírturán.
Az okmányok szerint bútort szállított egy szerb férfi, a teherkocsi rakterében azonban egy svájci rendszámú autót találtak a pénzügyőrök vasárnap Tompán – közölték a NAV-tól.
Vádiratot nyújtott be a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Kecskeméti Törvényszékhez egy 31 éves kecskeméti nő ellen, aki tavaly június 23-án öngyilkosságot kísérelt meg, és meg akarta ölni négy kiskorú gyermekét is. Akkori elmeállapota miatt a főügyészség felfüggesztett börtön kiszabását javasolta ellene.
Rosszul lett egy utas a csepeli HÉV-en hétfő reggel, ezért átmenetileg buszok szállították az utasokat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Tűz ütött ki vasárnap este egy XI. kerületi büfében. A tűzet eloltották, senkinek nem esett baja.
1989. június 16-a katartikus pillanat, lélektani fordulópont volt, de a társadalmi katarzis elmaradt, a nemzeti gyászmunka nemigen érintette meg a társadalmat – állítja interjúnkban Rainer M. János történész. Az 1956-os Intézet főigazgatója szerint más-más okból, de sem az állampárt, sem az ellenzék nem akart politikai demonstrációt Nagy Imréék újratemetéséből.
Még képviselőjelölt sem lesz a Fidesz listáján a drogügybe keveredett szombathelyi alpolgármester – értesült a Blikk. Pedig Lazáry Viktort Hende Csaba honvédelmi miniszter bizalmasaként és az ő támogatásával még a város polgármesteri székére is esélyesnek tartották. A lap kereste az ügyben a politikust, de nem érte el.
Ujhelyi István elfogadta a helyi szervezetek ezzel kapcsolatos javaslatát, és versenybe száll az MSZP egyik alelnöki tisztségéért a párt július 19-i kongresszusán – ezt a politikus mondta a Népszabadságnak.
Már nem lesz forróság ezen a héten, de fázni sem fogunk. Kellemes, meleg idő valószínű, és itt-ott egy-egy zápor is felfrissítheti a levegőt. 25 fok körül alakul a csúcshőmérséklet, hétvégén viszont újra 30 fok közelébe emelkedhet.