Fotók: kizöldült, rá sem lehet ismerni az 1-es villamos pályájára
 

Fotók: kizöldült, rá sem lehet ismerni az 1-es villamos pályájára

Az első fotók alapján úgy tűnik, alaposan feldobja majd az 1-es villamos új pályája az óbudai panelrengeteget. A Flórián téren és a Vihar utca között nemcsak a sínek kerültek helyükre, hanem a gyepszőnyeget is leterítették. A vidéki városokban korábban megjelent már a füves villamospálya, Budapesten viszont újdonság. Óbudán a régi betontengert és a lepukkant síneket váltja az út közepén futó zöld vágány, amely a felújított panelházakkal együtt üde látványt nyújt.

hvg.hu hvg.hu




Kövér: megmentettük az államot az összeomlástól
 

Kövér: megmentettük az államot az összeomlástól

Magyarország 2010 óta új utat jár – ezt mondta az Országgyűlés elnöke kedden Kiskunfélegyházán, Návay Lajos egykori képviselőházi elnök emlékművének avatásán. Kövér László szerint megmentették az államot az összeomlástól, és a polgárok, a nemzet szolgálatába állították. Emelkedő pályára állították a gazdaságot, rendbe tették az ország pénzügyeit, munkahelyek százezreit védték és teremtették meg - tette hozzá.

MTI MTI

Karambolozott a 7-es busz
 

Karambolozott a 7-es busz

Személyautóval karambolozott egy 7-es busz Zuglóban. A HavariaPress úgy tudja, a karambolnak két sérültje van.

HavariaPress HavariaPress



„Földindulásszerű győzelem”: Kumin az al-Dzsazírának is küldött győzelmi jelentést
 

„Földindulásszerű győzelem”: Kumin az al-Dzsazírának is küldött győzelmi jelentést

Orbán Viktor második, földindulásszerű választási győzelméről és a kormánya újabb egyértelmű felhatalmazásáról ír az al-Dzsazíra hírtelevízió véleményrovatában a Miniszterelnökség nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Kumin Ferenc szerint az Európában is egyedülálló eredmény az újjáéledő magyar gazdaságnak és a széteső ellenzéknek köszönhető.

hvg.hu hvg.hu


Villamospótló túra indul csütörtökön Hajdúböszörményből Debrecenbe
 

Villamospótló túra indul csütörtökön Hajdúböszörményből Debrecenbe

Az úgynevezett TramTrain rendszert szeretnék bemutatni közlekedésbarátok azon a kerékpártúrán, amelynek résztvevői Hajdúböszörményből tekernek Debrecenig egy lehetséges villamosvonal mentén. Európában több helyen, például Németországban és Franciaországban is működnek városokat összekötő villamosvonalak. Itthon Hódmezővásárhely és Szeged között tervezik ilyen rendszer kiépítését.

hvg.hu hvg.hu


Hiller parlamenti alelnök lehet, Mesterházy frakcióvezető maradhat
 

Hiller parlamenti alelnök lehet, Mesterházy frakcióvezető maradhat

Alakuló frakcióülést tart szerdán az MSZP - erősítette meg Ferencz Gábor sajtófőnök az MTI információját kedden. A hírügynökség úgy tudja, a 29 fős frakció vezetője várhatóan ismét Mesterházy Attila pártelnök lesz, a ház alelnökének pedig Hiller Istvánt javasolhatják.

MTI MTI



Lecsapott a TEK a megkötözött áldozatára fegyvert fogó rablóra
 

Lecsapott a TEK a megkötözött áldozatára fegyvert fogó rablóra

A Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével hétfőn elfogták azt a Borsod megyei férfit, aki társával együtt megvert, megkötözött, majd kirabolt otthonában egy idős nőt Karancsságon tavaly októberben - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

MTI MTI


Leírhatatlan látványt nyújt a körhintán ringatózó Tarlós - videó
 

Leírhatatlan látványt nyújt a körhintán ringatózó Tarlós - videó

Megnyílt az egykori Vidámpark területén létrehozott Holnemvolt Park, amely mostantól az Állatkerthez csatolva, családi parkként működik. A régi "óriás-hánytató gépek" helyett – ahogyan Persányi Miklós állatkerti főigazgató fogalmazott – ma már csak a nosztalgiajátékok üzemelnek, és kibővült területnek köszönhetően megkezdődött az állatok betelepítése is. Tarlós István főpolgármester kipróbálta a régi hullámvasutat (Dolák-Saly Róbert ajánlásával) és egy lovacskás körhintát is, de Bástya elvtárs mellé nem akart beülni.

hvg.hu hvg.hu